Van persze egy "központi" parancsnokság, ami összehangolja a hármat, ez volt az US Space Command, amit 2002-ben beolvasztottak az US Strategic Command-ba.
Elviekben úgy néz ki a felépítés, hogy a STRATCOM a fõmufti, alá tartozik a három másik ûrparancsnokság.
Ugyebár nem titok, hogy a három (négy, mert az USMC (tengerészgyalogság) a legfelsõ szinten a haditengerészet alá tartozik, de különálló fegyvernem, és különálló struktúra) fegyvernem állandóan harcol egymással a jogkörök és feladatkörök terén, és éppen ezért mindegyik foggal-körömmel óvja a saját kis érdekszféráját. Amióta a világûr katonai cél lett (1950-es évek vége) mindhárom fegyvernem saját elképzelésekkel is rendelkezett, volt például katonai holdbázis terve az US ARMY-nak, ûrbázis terve az USAF-nak, és külön az US NAVY-nek. Saját harci ûrhajó program is készült, a tengerészetnél az Apollo alapján, a légierõnek a Gemini alapján (Blue Gemini program), utóbbinál például meg kellett (volna) oldani, hogy az ûrhajó a szárazföldön szálljon le, hiszen az eredeti Gemininél használt tengeri leszállás esetén a haditengerészetet nem lehetett volna kihagyni a programból.
Jelenleg a hadi ûrhajókhoz legközelebb az USAF áll, a NASA-val közös hiperszonikus tesztjármûvek által. Ugyanakkor az USMC (tengerészgyalogság) esetében évek óta rebesgetnek egy olyan jármû-ötletet, amely aféle ûrugrásra képes, tehát nem áll pályájra, csak felrepül ~100-150km magasra, és ballisztikus pályán visszatérve akár a Föld túlsó végén is leszállhat két óra múlva. Az értelme az lenne, hogy így a világ másik felére el lehetne juttatni egy kis kommandós egységet (15-20 fõ) bármikor, amikor szükség van rá. A trükk az, hogy az ûrugrás már csak kis lépésre van a Föld körüli pályától, tehát rövid úton az USMC egy saját ûrhajót is kézhez kaphat.