1.: Felderítés: Nos ha szabad szemmel akarsz megtalálni valamit, akkor tényleg nehezen fog menni, de szerencsére azért a mai digitális képalkotás és képelemzés már elõre vetíti a jövõt. Gyakorlatilag ma már az exobolygók és aszteroida-vadászok is csak azt csinálják, hogy "célba veszik" a távcsõvel a vizsgálandó területet idõrõl-idõre, majd a számítógépekre bízzák a munkát. A világûrben annyival könnyebb a dolog, hogy ott nem kell a Föld forgásával meg napszakok változásával veszõdni. Egyszerûen folyamatosan pásztázod a környezetedet, és a számítógép meg szépen kielemzi, hogy lát-e valami mozgást.
Hogy mennyire könnyû, vagy nehéz ez? Nos, az amatõr aszteroida vadászok egy autóbusz nagyságú aszteroidát 1-2 millió km-rõl észlelnek házi teleszkópokkal, a Föld légkörén keresztül.
A professzionálisabb, 1,5 Gigapixel felbontású Pan-STARRS egy 45 méteres aszteroidát 20 millió km-rõl:
A Pan-STARRS pedig még mindig a Föld légkörén át dolgozik. Egy ûrbe telepített hasonló rendszer ennél is jobb eredményeket tud felmutatni.
Ez azonban az látható optikai tartomány. Infravörös tartományban egy fokkal még durvább a helyzet. A komolyabb felbontású infravörös távcsövek képesek lennének egy komolyabb kémiai rakétahajtómû mûködését észlelni a Jupiter távolságából!
Sajnos megfelelõ képet erre nem találtam, de talán viszonyítási alapnak megteszi a Földrõl fényképezett ISS:
A képen érdemes megfigyelni, hogy a hûtõrradiátorok hogy világítanak a hideg napelemtáblákhoz képest. Ez pedig még mindig civil amatõr színvonal, a Föld légkörén keresztül!
Említetted az álcázást. Na, a probléma a hõ. Termelni fogsz, nincs mese. Még az ûrsikló is több kW-nyi hõt sugároz a világûrbe, nyugalmi állapotba. Ezzel nem tudsz mit kezdeni. Oké, a hajód egyik felét "álcázod". De akkor jön a következõ probléma: egy fekete "lyuk" leszel, amely kitakarja a mögötte lévõ fény / hõforrásokat. Ha a képelemzõ szoftvert erre is felkészítik, máris riasztani fog, ha elhaladsz egy fényforrás elõtt.