A nehéz körülmények, technikai / hadviselésbéli akadályok minden új fegyvernem / fegyverrendszer kibontakozásakor megvoltak.
Vegyük a tengerhajózást, az elsõ komolyabb tengeri csaták a másik hajóra való átszállásról szóltak, ahol hagyományos közelharc folyt. Aztán jöttek a ballisták, katapultok, majd a döfõorr. Az elsõ komoly áttörést elviekben az ágyúk megjelenése okozta, mégis még hosszú évszázadokig a megcsákjázás volt a hajók közötti harc végsõ, lezáró momentuma.
A repülésnél ugyan ez. Az elsõ léggömbök alá függesztett kosarakat próbálták puskákkal legyûrni, de ugye ez annyira nem volt életképes módszer.
A repülõgépek megjelenésénél még a repülés maga is kisebbfajta csoda volt, és mindenféle elborult ötleteket kipróbáltak a légi hadviselés úttörõi. Például (mivel a bombák még megbízhatattlanok voltak), ezért hegyes acélrudakat szórtak le (kézzel) a hadoszlopok felett. Hátha megsebeznek valakit. A légiharcnál az elsõ "csatákban" pisztolyokkal és karabélyokkal lõttek egymásra a pilóták és a megfigyelõik. Egy feljegyzett eset szerint egy francia (?) pilóta csákját próbált dobni a másik repülõgépre...
A világûrben való hadviselés is ilyesmi lesz vagy lehet. Amíg nem kristályosodik ki, hogy miféle módon lehet megfelelõ hatékonysággal harcolni, addig valószínûleg burleszkfilmekbe való jelenetek fognak történni. Engem pont ezért vonz ez a téma, mert nehéz megfogni, hogy miként és milyen módszerekkel, milyen taktikákkal lehet a világûrben harcolni.
Adott esetben azonban elhanyagolni nem lehet. Az említett példádban épp az a szép, hogy rámutat: nem a bolygó felett célszerû "megfogni" az ellenfelet, hanem minél kijjebb. De hogy ezt hogy is lehet megvalósítani, az már egy másik kérdés.