"Mondja valaki, hogy melyik az az állat aki ilyen kártékony!"
Ha ebbe a kártékonyságba beleértendõ a saját fajtársak tudatos pusztítása, akkor pl a macskaféléknél általános, hogy a domináns hím elpusztítja, megeszi a nem tõle származó kölyköket.
Mellette meg ugye az is úrbánlegend, hogy az állatok milyen harmonikusan élnek a természetben, ami úgy nagyjából megint nem igaz. Mert hogy minden állat élõlény addig szaporodik, amíg maximálisan feléli az erõforrásait. Más kérdés, hogy hosszútávon értelemszerûen csak azok maradnak meg, amelyek vagy megújuló erõforrásokat használnak, vagy más szintén õrült módon szaporodó lények nagyjából egyensúlyban nem tartják a populációt.
Ráadásul pl az erõforrások "pazarlása" is számunkra elképzelhetetlen mértékû. Csak meg kell nézni, hogy egy-egy faj hány utódot, magok, akármit hoz létre és abból hány lesz szaporodóképes egyed.
Az ember természetrõl alkotott gondolkodása annak tudható be, hogy a saját helyzetét vetíti ki a természetre. Az ember nem egy életrevaló lény biológiai szempontból, összehasonlítva más állatokkal. Az ember az utóbbi évezredekben folyamatosan a kihalás szélén állt, olyan alacsony volt a létszáma és a szaporodóképessége más lényekhez képest. Ráadásul hihetetlenül nem illik bele a természetbe, szinte nincs olyan környezet, ami számára optimális életfeltételeket, megfelelõ élelmiszert és egészséget tudna biztosítani. Az ember nem a természetben tud sokáig élni, hanem a saját maga által teremtett városokban, ahol a saját maga által termelt élelmiszereket eszi.
És még egyszer az ember agressziója töredéke annak, amit bármely más állat mutat saját fajtársai iránt.