Megpróbálok úgy válaszolni, hogy ne offoljam szét a kommentelést.
1.) a sorozatgyártás: persze, vannak alkatrészek, amelyek átvehetõk már nagy sorozatban gyártott más gépekbõl. Pl.: LEDek, lámpák, fogantyúk, ülések, padlóanyag (valszeg PVC-padló), elektromos kapcsolók, kijelzõk, képernyõk, számítógép, utastájékoztató hangszórók, néhány apróbb hidraulikus alkatrész, klímagép, csavarok, stb... hosszú lista helye.
Ám azon alkatrészek listája is hosszú, amelyeket csak ebbe a szuperbuszba tervenek és építenek. És ez utóbbi alkatrészek többége igen nagy méretû és súlyú. A legyártásukhoz külön üzemcsarnokot kell tervezni és építeni.
Persze, a kínaiak majd megcsinálják.... ez azért nem olyan egyszerû. Az a baj, hogy az optikánk csalóka: amikor mások dolgoznak, akkor minden olyan gyorsan és gördülékenyen megy, de amikor nekünk kell valamit megtervezni és készre csinálni, akkor valahogy akadozik, és rettentõ nehéz. Ezt tapasztalatból írom.
A kínaiakat nem becsülöm le, hatalmas ország, és tényleg fejlõdik
(ebben azért nagy szerepe van a "nyugati" készülékek lekoppintásának is, meg az ottani fejlõdési út ismeretének, mármint hogy milyen irányban kell egyáltalán elmenni a kutatásokkal... Ha mondjuk a "nyugati" világ 200 évvel ezelõtt hirtelen eltûnt volna, akkor a kínaiak szerintem nem tartanának itt, és nemcsak a lekoppintható technológia hiánya miatt, hanem a példamutatás, a fejlõdési irányok kijelölése híján, és a fejlõdés kívülrõl ható kényszere híján...)
Szóval meglátjuk, hogy ezt megcsinálják-e, vagy a sajtóban idõnként felröppenõ csodagyógyszerek sorsára jut
2.) A szerelvény hossza. Nem gyõzzük meg egymást, képleteket kár mutogatni, ha megvalósul, majd meglátjuk hány méter hosszú, és hány fõt visz el.
3.) No most kezdõdik a tánc... hogy ki mikor utazik amikor akar, meg hova költözik, amikor akar. Felveszem a fapofát, és a a jómodor-szûrõt.
Magyarország területe finoman fogalmazva is nem egységes! A munkahelyek eloszlása és a közlekedés minõsége döntõen meghatározza egy ingatlan értékét (ha már tanulmányoztad behatóan az ingatlanárakat).
Továbbá a közeli környék etnikai összetétele és az ezzel összefüggõ közbiztonsági helyzet szintén döntõ befolyással van az ingatlanárakra.
A többi tényezõ -- ez jól látható az ingatlanárakból -- elhanyagolható.
Namármost. Azokon a környékeken, ahol sok jólfizetõ munkahely van, ott az ingatlanárag irtózatosak. Ahol viszont nincsenek munkahelyek, és a közlekedés is rosz, ott az ingatlanok eladhatatlanok és elcserélhetetlenek.
A bérleti díjak hasonló területi tendenciát követnek.
Az emberek többségébnek -- veled ellentétben -- nincs akkora tartalék pénze, hogy ingatlant tudjon vásárolni a drága övezetekben, vagy családostól éveken át fizessen bérleti díjat.
Viszont a munkahelyükön -- ma még -- fizikailag ott kell lenniük.
Vagyis a távoli lakóhelyükrõl hosszas közlekedés által el kell jutniuk a munkahelyükre. Meg vissza. Plussz a bevásárlás, ovoda, iskola, idõnként különbözõ hivatalok...
Jelentõs probléma okozója, hogy egy családban két keresõ van. Ha valami véletlen folytán az egyikük oda tud költözni a munkahelye közleébe, akkor a másik vagy új munkahelyet keres, vagy közlekedik.
Ezért ül csak egy ember abban az autóban, B+! (ez másnak szólt)
Hogy lehetne ezen a problémán segíteni?
-- Közelebb kell hozni a lakásokat a munkahelyekhez. Ez nem megy állami "besegítés" nélkül. Törvényekkel, kedvezményekkel, állami cégek/munkahelyek létrehozásával, a tudatipar (sajtó) hosszú idõn át tartó, erõs nyomásával segítve, stb.
-- Nagymértékben kellene a távmunkát elterjeszteni. Nagyon sok, elsõsorban intelligenciát igénylõ munkahelyen elég lenne, ha a hét 5 munkanapjából csak 2-3 napot töltenének ott az emberek.
Egyéb munkaszervezési intézkedések a személyes jelenlétet igénylõ munkák mennyiségének csökkentésére, és gépi munkával történõ kiváltására.
-- Csökkenteni kell a különbséget ember és ember, környék és környék között, de NEM úgy, hogy a becsületes, civilizált embereket összezárjuk az antiszociális bûnözõkkel! Nagyn kemény, rettenetesen kemény kézzel rendet kellene tenni, amit a "rendszerváltás" nevû nagy átverés óta elmulasztottak, azt csak sokkal keményebben lehet visszafordítani, mint ahogyan a "rendszerváltás" elõtt csinálták (KMK tényállása, gumibot, stb... most már 10-szeresére fokozva)
-- Nagyon fontos: MEGSZÜNTETNI azokat az autót terhelõ költségeket, amelyek a GARÁZSBAN ÁLLÓ autót sújtják. Ezáltal megérné takarékoskodni, és csak a szükséges mértékben használni. Viszont abba kellene hagyni ezt a mocskolódást az "autósok" ellen, és nem túlzásokba esni az üzemanyagárakkal, mint amit egyes ÁL-környeztevédõk szeretnének.
-- Nagyon jó tömegközlekedésre lenne szükség. Ez csak úgy érhetõ el, ha a tömegközlekdésre manapság nehezedõ rettenetes nyomást csökkentjük! (ld. 1. és 2. bajusz)
A nap minden embernek 24 órából áll. Ha ebbõl 8 óra a munka (kemény, kimerítõ munkára gondolok), 8 óra alvás, akkor már csak 8 óra maradt.
Ebbõl a maradék 8 órából kell megoldani a közlekedést, a gyerekekkel foglalkozást, a házimunkák nagy részét (nem lehet mindent hétvégére hagyni), a házastárssal való foglalkozást, a szórakozást és az ön-továbbképzés azon részét, amely a munkahelyen nem megy.
Az utóbbi lista bizony hosszú. Sajnos, több, mint 8 óra! Mindenki, aki maga is "benne van a mókuskerékben", tudhatja: egyik csak a másik rovására teljesíthetõ!
És ezt a helyzetet súlyosbítja a munkahelyek szándékos eltávolítása a lakásoktól, és az autózás ellehetetlenítése. Mivel nem tudok kultúráltan nyilatkozni ezekrõl, inkább semmit sem mondok.
Végül a "miért nem költözöl el..." dumára: ezt inkább azoknak kellene mondani, akik egyfolytában puffognak hogy a városban milyen szar az élet, merthogy a sok autó meg kevés a zöld, meg a PM10, meg a zaj....
NEKIK KELLENE ELKÖLTÖZNI.
De nem fognak. Sõt!!!
Megfigyelhetõ Budapesten: ahogy a közlekedést lehetetlenítik el, úgy kezdenek elvándorolni onnan az emberek. Végül csak a kisnyugdíjsok maradnak, meg a segílybül élõk... aztán a boltok is sorra mennek el, mewg lehet nézni pl. az Üllõi út Nagyvárad tár tájéki (tehát nem a legkülsõ) részét, vagy a belsõ körutat (ahol a 4-6 vili megy), az sem prosperál, hiába erõlködnek, az egyre kevesebb kirakat mögött egyre reménytelenebb arcokat látni. De máshol is, Budapest belsõ részein -- persze próbálkoznak a pénzeszsákok mindenféle rehabilitációval meg hasonlókkal -- nincs már meg az a csillogás-elõny a külsõ kerületekhez képest, ami 30 évvel ezelõtt még megvolt.