A második (figyelem: a második!) bekezdéseddel többé-kevésbé egyet is tudok érteni. Sok igazság van benne, akárhogy is kapálóznak ellene egy páran.
A lényeg, hogy már nekem is baromi unalmas ez a mérték nélküli pedofílozás. Okkal, ok nélkül, jövet-menet elõ lehet kapni ezt a "hálás" témát, amire "kötelezõ" ordítva, habzó szájjal ugrani. Mert ha nem, egyértelmûen az vagy te is. Pont, mint a fasisztázás, antiszemitázás, magyarkodás... (És most nehogy valaki azzal jöjjön, hogy összehasonlítom a fentebb soroltakat a pedofíliával, mert nem azt tettem! Csak mint jelenségeket, és FEGYVEREKET hasonlítottam össze!)
Nem tudom hány harmincas-negyvenes (férfi) van köztetek, de próbáljatok meg mosolyogni az utcán vagy egy játszótéren egy aranyos kisgyerekre! Azokat a tekinteteket nem fogod zsebre tenni, amiket kapsz, az biztos! Megsimogatni az arcát, vagy rákacsintani meg se próbáld, mert ott helyben meglincselnek. Pedig egy bizonyos kor után bizony elõjön a (normális) emberbõl a nagypapa-hangulat, olyan szívszorítóan aranyosak. De manapság ezen érzések kimutatását már csak egy nõ teheti meg!
És miért? Mert ebben a (pedofil) kérdésben is átestünk a ló túloldalára, és már több kárt okozunk az állandó kiabálásokkal, mint "elijesztõ hasznot"!
Egyébként egy másik hsz-re: Igen, ezek beteg emberek (rendellenességgel élõk, ahogy a homokosok is! Bizony, bizony, õk is!), tehát nem gondolom jó megoldásnak a "követ nyakba" módszert. Viszont a gyógykezelés sem megoldás, mert nem gyógyítható - egyik sem! Mi a megoldás? Halvány fogalmam sincs.
A hírben szereplõ iskola bûnöseit pedig böribe. Ez nem lehet vita tárgya!