A fán két alma volt, na persze allegória az egész, nehogy valaki szó szerint vegye. És ahogy sokan félreértik: a jó tudás és a rossz tudás egyik fán, öröklét a másikon. De ez nem igaz.
Az jó és rossz különbségtételének tudása az egyik fán, öröklét a másikon. Vagyis egy osztatlan, gyermeki létállapot, és egy megosztott, felnõtt állapot. A teremtéstörténet nem régen volt, minden emberrel ugyanígy lezajlik, a kiesés a gyermekkor idilli állapotából. (Plusz ehhez jönnek még történelmi események hozzákeveredése, de ez nem dokumentáció).
Ha az elsõ igaz lenne, akkor maga a TUDÁS lenne bûn, de ez nem így van. Az ember maga teremti meg a BÛNT, azzal, hogy képes különbséget tenni BÛN és nem bûn között, valamint, hogy a megtörtént bûnöket megváltoztatni nem tudja.
A megváltó üzenete az: Isten szeret, a szeretet pedig mindent megbocsájt, ergo NINCS BÛN. Ez nem azt jelenti, hogy nem követhetsz el bûnt, hanem hogy lépj túl rajta, emeld ki magad a hajadnál fogva, és ne ragadj bele abba, ami történt. Legyél "túl jón és rosszon", ahogy Nietzsche mondta, noha õ ateista volt. :)
A lényeg, hogy TUDATOSAN ne kategóriákat állíts föl, mi milyen, hanem figyeld meg a dolgokat és hatásaikat, amilyen mélyen csak képes vagy, és mindig a lehetõ legkörültekintõbben, mondjuk úgy szeretettel cselekedj, mert akkor nincs okod szégyenkezni.
Ez persze csak az én véleményem.
Ja, és ilyen, hogy EREDENDÕ BÛN sehol sincs leírva a Bibliában, csak annyi, hogy bûn, megbocsáttatnak a bûneid, stb...
Ez a kifejezés korai egyházatyák fejébõl pattant ki.
Azt hiszem az egész lényege, hogy az ember az ártatlan tudatlanságból, a tudatos ártatlanságba kerüljön, de legalábbis vállalja a tetteit.
Itt szerintem összeér az Emberfölötti ember képével is.