Sokszor, sokféle megközelítésben szóba került már, miért méltatlan a sorozathoz és a könyvekhez, ami a Trónok harca legutóbbi két évadában történt. Ebből a szempontból a 8. évad 5. részéről nehéz volna újat mondani, hiszen éppen olyan elkapkodott, átlátszó húzások, fél-katartikus pillanatok, feleslegessé vált karakterek jellemezték, mint a 3.-at vagy az előző szezont. Ebben David Benioff és D.B. Weiss nyilvánvalóan ludas, és nem menthetjük fel őket azzal, hogy csak a felfokozott elvárásoknak nem tudnak megfelelni, ugyanakkor alapvetően az a nézet sem igaz, hogy csak annyi dolguk volt, hogy folytassák, amit elkezdtek.
Igen, minden idők egyik legnépszerűbb sorozatának nehéz közmegelégedésre okot adó finálét alkotni (de nem lehetetlen), és a kihívás nagyságát jól mutatja, hogy a legtöbb, évről évre írt sorozatnak (Lost, Dexter stb.) is beletört a bicskája, amikor hirtelen egy konkrét végpontra kellett kifuttatni az eseménysort. A Trónok harca alkotóinak helyzete azonban e tekintetben egészen sajátos: George R.R. Martin könyvei közel 6 évadon keresztül jóformán kijelölték helyettük az irányvonalat, azonban az alapanyag lehagyásával munkamódszert kellett váltaniuk. Martin ugyan felvázolta nekik A tűz és jég dala befejezését, azonban ennek kidolgozása már Benioffra és Weiss-re várt.
A helyzetet azonban alaposan megbonyolítja, hogy Martin írói szemlélete és a sorozat lezárása két radikálisan eltérő megközelítést képvisel: az előbbi a karakterközpontú iskola tanait vallja (ld. pl. Quentin Tarantino), amely a szereplők személyisége, döntései alapján alakítja a narratívát, míg az utóbbi egy koncepcióvezérelt (ld. pl. Christopher Nolan) dramaturgiát követ, ahol minden egyes figura az előre kijelölt végpontnak megfelelően cselekszik. Általában ez a legkevésbé sem feltűnő, és még kevésbé releváns, hiszen optimális esetben egy forgatókönyvben mindkét szemlélet jelen van. A koncepcióvezéreltség ellenére is megfelelően motiváltak a szereplők cselekedetei, vagy éppen a karakterközpontúság ellenére is tart valahova a cselekmény. Azonban azzal a feladattal még senkinek nem kellett szembesülnie, hogy egy történetfolyam háromnegyedénél kell váltania a két irányvonal között.