Egy-két észrevételem van. Az egyik, hogy marhára nyomon követhetõ benne az a tudományos elv, paradigma, vagy téveszme, hogy mindent egy okra vezessünk vissza.
A tudomány számára az univerzum csak egy nagyon bonyolult mintázat, aminek az alapja egyetlen képlet. Legalább is remélik.
De miért kéne, hogy így legyen?
Megismerés a lokális különbségek feltérképezése, osztályozása is, anélkül, hogy ezeket megpróbálnánk valami nagy közös nevezõre hozni. Miért gondoljuk, hogy csak egyfajta univerzum létezik? Mi van ha, amikor lezajlott az õsrobbanás, akkor nem egyetlen erõ hasadt fel, magerõre, garavitációra, stb., hanem az õsrobbanáskor (ha volt ilyen egyáltalán) párhuzamosan indult el több lehetséges világ és ezeknek egyfajta keveréke a ma ismert világegyetem, a ma ismert törvények. Sõt bizonyos körülmények között újra "felbomlik a téridõ szövete" és az adott helyen elindul valami, ami annyira különbözik a világegyetem többi részétõl, hogy azzal sem rokoni, sem oksági kapcsolatba nem lehet hozni!?
Szóval miért pont egyetlen bolygó katasztrófájára próbálod levezetni a Naprendszer jelenlegi állapotát?
Amúgy persze okosan kitalált kozmikus összeesküvés elmélet.
Aztán a tudat. Nem tudom, hogy tartasz-e otthon kutyát, vagy macskát? Csak mert ezeknek az állatoknak is hihetetlen egójuk van! Beszélni nem tudnak, de kommunikálni igen, felveszik a szemkontaktust, mutogatnak, metakommunikálnak, mert el akarnak érni valamit, kaját, kényeztetést, játékot legtöbbször. A másik fajtársukat viszont általában utálják, és a territóriumukat õrzik, nagyon is tisztában vannak az én és a te fogalmával.
Aztán a tudomány által preferált kérdés, legalább is úgy tanítják, hogy ez a MIÉRT?
A miért valójában olyan lény kérdése, aki a jelenlegi bizonytalan léthelyzetére, egzisztenciájára keres a múltban egy oksági magyarázatot, igazolást. A miért a jövõtõl elforduló ember kérdése, mert a jövõ számára veszélyes, még nincs hozzá ereje, hogy szembenézzen vele, és ezért próbál a múltból erõt meríteni, úgy hogy identitást keres.
Szerintem a miértnél, ami tényleg filozófikus, szinte depresszív módon az, sokkal jobb kérdés a HOGYAN?
Hogyan fogom ezt-meg ezt megcsinálni? A miért nem fontos, mert így akarom és kész. Ez a kérdés a jövõre irányul, mert bízik benne, nem elõre akar tanulni, okos lenni, hogy minden veszélyt elkerüljön, hanem elfogadja a hibázást, nem tartja ezt katasztrófának, mert ez a kérdés, a hogyan, újra és újra feltehetõ, amíg meg nem találja a megoldást. A világot nem szinte megszüntetendõ kiiktatandó problémának, megoldandó, letudandó feladatnak tekinti, hanem kihívásnak, és minél nagyobb kihívást talál magának, annál értékesebbnek érzi önmagát.