Azonban az embernek van egy érdekes tulajdonsága, amit racionalizálásnak hívunk. Az ember azt hiszi, hogy minden cselekedetének és magából kiindulva a világegyetem egészének is oka van, és ezt a logikát vissza lehet vinni az idõben, ami ad egy õsokot. Istent, vagy az õsrobbanást, vagy akármit. De ez csak egy illúzió, az agyunk hiteti el, az hogy tudunk beszélni és hogy a mondatok valójában egyfajta program sorok, amivel mondjuk így algoritmusokat alkotunk. Alany, állítmány, tárgy, határozók. (Computer) dir C: /P. Az az: (Számítógép) listázd a C: meghajtót billentyû leütésre várva.
A valóságban viszont nincsenek okok, még kevésbé szándékok, a tárgyakra nincsen rácimkézve a nevük, a hang ami magyarázza a dolgokat, csak a fejünkben létezik. A racionalizálás valójában egy "hülye" játék, amivel a mintázatokat "tömörítjük" csökkentjük a reprezentációjukhoz szükséges erõforrást, kezelhetõvé, könnyebben elõhívhatóbbá, átadhatóvá, ismételhetõvé tesszük. Ilyen értelemben kereshetünk folyamatosságot, azonosságot a dolgokban, pl, hogy a fókák egymásnak adnak át ilyen mintázatokat. Ez azonban az állatoknál nem igazán létezik.
Az állatok ugyanis sokkal kevésbé, szinte egyáltalán nem utánozzák egymást. Az, hogy a fóka ilyet tesz sokkal inkább egy genetikai kódoltság, idegi "bedrótozottság", a kód persze tovább adódik. De a tudást minden állatnak külön kell megszereznie, ha a genetikai állománya, az agya erre képessé teszi, nekik nincs közös kultúrális világuk, õk nem beszélgetnek, nem végeznek bonyolult tevékenységet, a párzáson, a kajáláson, meg ilyeneken kívül. Azért mert a fóka követ használ, még nem azt jelenti, hogy bármilyen más tárgyat is fog használni valaha is, vagy még azt se, hogy a csoportjában valaki fog ilyet tenni rajta kívül.