Mintle professzorasszony politikusnak vagy marketingesnek is elmehetett volna. Minden állítása igaz, mégsem fejti ki a valóság minden részletét. Tehát egy meghatározott irányba tereli az olvasó gondolatait, pedig csak feltételes módú állításokat közöl. Különösen sokat mosolyogtam a "töményebb fogyasztása (napi négy óra)" pont állításain, amik a (kevés mozgást igénylõ) hobbitevékenységek (modellvasutazás, bélyeggyûjtés, ezüstfényesítés, pecázás) bármelyikére simán ráhúzhatók, ha az ember rabjává válik. Márpedig sokszor a családi-baráti problémáktól menekülõ emberek szeretnek ennyire belemélyülni egy hobbiba. Függõ pedig még bármitõl lehet a gyerek, hiába a "nagyszerû szülõk" :)
Kíváncsi lennék arra is, hogy az idézett vizsgálatokban bizonyították-e az ok-okozati összefüggést a játékok játszása, és az erõszakra való hajlam között (gyk. nem az erõszakra - már egyébként is - hajlamosabb egyének játszanak-e ilyen játékokkal gyakrabban)? Ez azért is kemény dió, hiszen ha ilyenekkel amúgy nem játszó fiatalokat arra kényszerítenek, hogy a kísérlet kedvéért mégis játsszanak, az már maga frusztráló lehet.
Viszont az elgondolkodtató, hogy az erõszak ábrázolása, a sokkoló képsorok "érzéketlenné tehetnek mások fájdalmára". De ezért nem kizárólagosan a játékok a felelõsek. Sõt. A helyzet az, hogy egy számítógépes játékról az emberek többsége tudja, hogy az nem valóság (persze az egyre reálisabb grafika nem ezt a tábort fogja növelni), viszont szappanopera fõhõsének szemmûtétjére rendeztek már gyûjtést... És nem vagyunk egyformák, mindenkinél más a befolyásolhatóság határa, ezért biztonságosabb az, ha azt mondjuk, hogy ne növeljük a kockázatot (dohányzás tiltása, biztonsági öv), mint az, ha engedünk mindenkinek mindent. De - ahogy itt néhányan már megmondtátok - ez a szülõk feladata lenne!