Ebben az időszakban egy új jelenség ütötte fel a fejét Ausztráliában, a grid defection.
Mielőtt erre rátérnénk, tekintsük át az ausztrál viszonyokat röviden.
Mit érdemes tudni a gridről?
Szigetüzemben működik, nincs kapcsolata más országgal. Bár mostanában szó van egy tengeralatti kábelről, ami összekötné Szingapúrral, de ez elég nagy őrültség a költségeket tekintve. 3800 Km...
Sőt valójában nincs is olyan hogy ausztrál grid, mert elég sok létezik egymás mellett.
A legnagyobb, a National Electricity Market (NEM), ami a maga 203-204 ezer TWh/év termelésével 80%-os részesedést ér el. Tasmania is ide tartozik.
A második legnagyobb a nyugat-ausztrál hálózat, a South West Interconnected System, amit a világ legelszigeteltebb hálózatának is szoktak nevezni.
Északon van még két kisebb grid, és rengeteg mikrogrid.
Mivel a NEM számai elég jól korrelálnak az országos számokkal, és vannak róla élőben frissülő adatok, Ausztrália alatt a továbbiakban a NEM-et értem.
Mi adja a termelés gerincét?
70% hazai termelésű, olcsó szén és lignit.
Hogyan viszonyul a politika a megújulókhoz?
A szövetségi kormány a háta közepére kívánja, ők teljes mellszélességgel a szénerőművek oldalán állnak.
Scott Morrison, akkor még pénzügyminiszter, ma már miniszterelnök parlamenti szavai egy darab szénnel a kezében:
Hogy miért, azt nagyon jól összefoglalja ez a videó:
Összefoglalva: a kormány úgy gondolta a 2000-es években, hogy az áramigény jelentősen nőni fog, ezért 45 milliárd dollárnyi hálózatfejlesztést hajtottak végre, amit zsíros haszonnal együtt a szolgáltatók ráterheltek a fogyasztókra. Ettől közel németországi szintre emelkedtek az árak, és láss csodát, elmaradt az igénynövekedés.
Az eredmény: a világ egyik legdrágább és legpiszkosabb árama. Érdekes módon azonban ettől itt senki nem szokott dühromot kapni.