2008-10 tájához képest 2017-18-ban is alig 16%-kal kevesebb szénhidrogént sikerült égetni úgy, hogy csak az éves zöldáram adója ebben az időszakban bőven meghaladta a 100 mrd EUR-t. Ez csak a direkt adó, ebben nincs a telepítés költsége. Ez szerinted megérte Manfred? Ilyen 0 eredmény a ráfordított összeghez képest?
Csak az adóból, a szutykok telepítési költsége nélkül úgy nagyjából 9 db Paks 2 húzható fel, tehát úgy 20-21 GWe nuki kapacitás lett volna felhúzható a meglevő 20GWe megfelezése helyett, ami valóban számottevően csökkentette volna a CO2 emissziót.
Hogy ezt elbírná-e a hálózat? Egy komoly részét bizony igen, de ha csak a felét húzzák fel és a másik felét értelmesebben költenék el, akkor ma tartana valahol Németország. Szarabb az emissziójuk éves szinten, mint a magyar. LOL.
Stabilan vannak olyan időszakok, amikor a zsinór igény az összes szén alapúból meghaladja a 20GWe-t a meglevő 10 GWe kapacitás mellett.
Évszakosan kellene adott esetben manőverezve változtatni a zsinór alapot, de kevésbé rángatna az egész, mint a szutyok nap és szélárammal együtt. Ja, és olcsóbb is lenne, mert a meglevő atomerőművek kihajtanák a profitot magukból és bizony életciklus alatt olcsóbb az atom akárhogyan hazudozol.