"Nem. Én arról beszélek, hogy Hiroshima rossz példa olyan konfliktusra, ahol "a célpont a hús-vér ember" volt, ahogy remark írja. Hiroshimában valóban lehetett célpont a hús-vér ember, de ezt egy globális háború kontextusában kell értelmezni, ahol az amerikaiak valódi célja a japán terjeszkedés megállítása és a saját hegemónia kialakítása volt, meg még ezernyi más dolog. A listán nem is szerepel a japán lakosság kiirtása; az hogy esetenként úgy érezték, hogy ez mozdítja õket közelebb a valódi célhoz, más kérdés."
Szerintem ezt nem kell globális kontextusból értelmezni.
A japán célpontok kiválasztásánál több szempont volt. Kb 3 csoportba osztották a célpontokat az atombomba demonstratív bevetésénél:
1. katonai célpontok
2. semleges célpontok, pl valami tereptárgy
3. polgári célpontok.
Mindegyiknek megvan az elõnye és a hátránya. Erkölcsileg a legelfogadhatóbb egy semleges célpont lett volna. A következõ a katonai célpont, amivel Japán katonai potenciálját is gyengítetek volna. Az erkölcsileg legkevésbé elfogadható civil lakosság elleni támadás volt. Még is ezt választották. Fõleg az akkor elfogadottnak számító Douhet elveire alapuló elmélet miatt. Amely szerint a lakosság megfélemlítése háborúellenes lázadásokhoz vezet.
A háború utáni elemzések azonban megmutatták, hogy ez az elképzelés totális csõd volt. A lakosság szakszerû pusztítása, terrorizálása nem vezetett sem a termelés jelentõs csökkenéséhez, sem a lakosság szélsõséges demoralizálásához.
Aztán ennek ellentmond ugye az amit most tapasztalunk, hogy a vietnámi háború, vagy az iraki háború háború ellenes demonstrációhoz, kormányok bukásához, a támadó csapatok kivonásához vezettek.
Na most mi ennek az ellentmondásnak a feloldása?
Nem kell Einsteinnek lenni, hogy meglássuk azt, hogy a II. VH alatt a média totális központi ellenõrzés alatt állt, és a háborús propaganda eszközévé tették. Ezzel szemben ma a nyugati országoknál annak ellenére hogy permanensen harcolnak valahol a 3. világban soha nem tértek át a média ilyen szintû korlátozására, a háború szolgálatába állítására. Így aztán a Douhet paradigmája manapság még is csak mûködõképesnek bizonyul, csak éppen pont a támadó fél az aki iszonyatosan xopik miatta.
Jelenleg visszatért a terror és mûködik is, és ennek oka az, hogy a médiának nevezett szenzáció ipar az emberi érzelmek radikalizálásából él.
Iszonyatos mértékben kiszolgáltatottá tesz bennünket a terror támadásokkal szemben, mert pont az a célja hogy ezeket még a válós mértéknél is jobban felnagyítsa. A vezetés ezt kezdetben ki tudja használni, de aztán maga is áldozatává válik, ha nem állítja le.
A megoldás egy sokkal nyíltabb kommunikáció lenne. Ilyen van is, ez az internet. Azonban még ma is iszonyú módon függ a lakosság a hagyományos tömegmédiától. A helyzet csak akkor fog megváltozni, ha ennek jelentõsége, hatása drasztikusan csökkenni fog.