Az a gond szerintem, hogy egy totális káosz van a fejekben a háborúról és nem csak itt a fórumokon, hanem úgy tûnik az amcsi vezetés, és a technikai fejlesztést irányítók fejében is.
Anno a diplomamunkámat a fegyveres erõk, konkrétan a légierõ rendszerszintû elemzésébõl írtam.
A gond szerintem az, hogy ilyen szinten senki nem gondolkodik a háborúról, pedig egy csomó dolgot helyrerakna.
A kiindulás az, hogy mi a hadsereg egyáltalán és mi a funkciója? Ezeket az alapkérdéseket kéne tisztázni.
A hadsereg a legnagyobb hatóerejû fegyverek birtoklására feljogosított szervezet, amely egy adott politikai erõt képvisel. Ez az elsõdleges funkció és csak másodlagos az, hogy ezeket a fegyvereket alkalmazza is, pusztítson!
A politikai erõ célja egy háborúban (is) a hatalom kiterjesztése, az adott térség erõforrásai fölötti kontroll megszerzése. Ennek csak végsõ eszköze a fegyveres erõ kivetítése, a sereg térségbe küldése, hatalmának demonstrálása és szükség esetén pusztító erejének alkalmazása. Ebbõl is sok minden következik.
Pl, hogy minden fegyveralkalmazás végsõ soron demonstratív, nem cél az ellenfél totális megsemmisítése. Pláne nem cél a civil lakosság abajgatása, pusztítása pláne, hogy õk is az adott terület erõforrásaihoz tartoznak. De ez igaz lehet az ellenséges erõre is, mert a kontroll megszerzése után õk is erõforrásként szerepelnek.
Az a gond ezzel a robotharcossal, hogy nem képes ellátni az elsõdleges funkciót, a politikai hatalom valós megjelenítését, (ahogy pl a légierõ sem képes erre önmagában) csak pusztításra alkalmas, de talán arra sem túl hatékony. Ez egy zsákutca, mint a légierõ elsõdlegességére alapuló hadviselés!
Pár szó a kontrollról. Egy terület kontrollja az, amikor nem kérdõjelezik meg az adott politikai erõ intézkedéseit, nincs másik fegyver alkalmazására képes fegyveres erõ a térségben. Ezt nevezzük békének.
Reguláris hadviselés esetén az ellenséges fegyveres erõk kisöprése az adott területrõl viszonylag egyértelmû. És a mai napig erre a fajta fegyveres harcra fejlesztik a hadseregeket.
Ugyan akkor a II. VH után szinte csak olyan konfliktus volt, amikor elég jelentõs szerepet kapott a gerilla hadviselés, azonban a hadseregeket továbbra sem kellõ mértékben készítették fel erre. A gerilla hadviselés viszonylag hatékony, mert 1 egységnyi gerilla erõ semlegesítéséhez 5-10X nagyságú, reguláris erõk elleni harcra felkészített katonai erõ szükséges.
A gerilla hadviselés során ráadásul nem is annyira a kontroll megszerzése a cél, sokkal inkább annak megakadályozása, hogy a másik politikai hatalom az erõforrások feletti ellenõrzést megszerezze.
A gerilla hadviselés további elõnye, hogy viszonylag könnyen tudja használni a háborús terület forrásait is, igaz õ is csak korlátozott mértékben. Azonban a hagyományos haderõ fenntartása iszonyú forrásokat követel, amit csak egy nagy termõerõvel rendelkezõ térségbõl lehet biztosítani (finanszírozási, szállítási, logisztikai, ellátási gondok).
A gerilla erõk elleni küzdelem, ha analógiát keresünk akkor egy élõ szervezetnek valamilyen betegségbõl történõ kigyógyításához hasonlít a legjobban. Ugyan azokat a lépéseket kell megtenni. Az elsõ és legfontosabb az izolálás, amivel a "felülfertõzést" tudjuk megakadályozni. Ez lenne az elsõ lépés, de azt lehet mondani, hogy a legtöbb háborúban a nyugati erõk már itt elbuktak. A többi szükséges lépés felsorolásától így el is tekintek, mert ami ilyeneket tettek, az is hiábavaló volt, ha már az elsõt sem tudják teljesíteni.