Egy létsíkon minden szín megjelenik - az, hogy Phyrexia eredeti színei fekete és zöld voltak, az csak annyit jelent, hogy olyan jellegû lapok jelentek meg elõször belõle, mert Mirrodinon azokat a tájakat tudta elõször megfertõzni. Most már elterjedt annyira, hogy a kék, fehér és vörös színekben is megjelentek a phyrexian lapok. A sorozat harmadik tagjában valószínûleg még több phyrexian lap lesz, hogy az egyensúly meglegyen a háromban (az elsõ pakli nagyobb részt mirran volt, a második most úgy néz ki pont fele-fele lesz)
Fordítva amúgy ugyanígy van - a Mirran faction fõ színei a fehér és a vörös, de mirran jelölésû lény van más színben is, egyszerûen itt arról szól a dolog, hogy ebben a háborúban melyik "oldalra" állnak a lények. Ez most egy háború Mirrodin uralmáért, a Mirran lapok a védõk, a régi koalíció, ami már összecsapott Phyrexiával, az új Phyrexian lapok pedig azok, akik vagy átjöttek a másik síkról, vagy itt kerültek Phyrexia uralma alá vagy melléjük álltak valamilyen szándékból.
Igen, sok lap nekrós és zombis meg élõholtas, és az IS része a fekete színnek, ahogy a démonok és az ördögök és az ilyesmik is. De a feketének része a káosznak egy pusztító, romboló formája is, pedig a pusztító káosz alapvetõen vörös színhez tartozik - a különbséget talán ott lehet megfogni, hogy a vörös válogatás nélkül pusztít, addig a fekete kifinomultabb, elegánsabb (a legelegánsabb pedig a fehér).
És akkor hogy a pusztítást vigyük tovább:
de pl. a tömeges enchantment pusztítás inkább "zöld": , az artifact pusztítás pedig inkább "vörös":
persze több más színû példa is van (pl. van földpusztító zöld is, és ilyen jellegû lénypusztító fekete is, de nem jellemzõ)
A rot wolf - ha már ír rákérdeztél azért phyrexian, mert a rot (rothadás) egyértelmûen sötét, romlott, korrupt állapot, az a lény mérgez, ki van fordulva természetes formájából, a farkasok viszont - ahogy a legtöbb erdei, állati stílusú lény - zöldek, így õ is zöld maradt. Fekete lehetne pl. egy élõholt farkas, olyanról nem tudok, viszont van egy fehér (Tundra Wolf - síkságon, mezõn él, tehát nem erdei), egy fehér-zöld (Watchwolf - õrként, katonaként dolgozik, ami fehér tulajdonság) és egy vörös (Heart Wolf, törpéknek hátasként szolgál, a törpék pedig vörösek) farkas a kb. 10 zöld farkas mellett.
NEKED a feketének az élõholtas irányultsága tetszik, az már a te dolgod. De azt tudnod kell, hogy a fekete nem csak errõl szól, a romlottság, a démonok, korrupció, a kicsavarodottság ugyanúgy fontos része a fekete mûködésének.
(amúgy meg belekötöttél már abba is, hogy miért azok a színek, amik :) )