És azon elgondolkodtál már, hogy vajon miért maradt kormányzó? Miért adta a nevét a nácik által felállított bábkormányhoz? Végül csak akkor mondott le, amikor a fiával megzsarolták.
(a német megszállás után) Kállay figyelmeztette, hogy nemcsak azért kell felelõsséget vállalnia, amit személyesen tesz, hanem azért is, ami az akaratán vagy tudtán kívül, sõt szándéka ellenére történik az országban. Beszélgetésük konklúziójaként arra kérte a kormányzót, hogy mondjon le, vonuljon vissza mindaddig, amíg a németek megszállva tartják az országot. „Ezzel is demonstráljon, mert csak így cáfolhatjuk meg azt a németek által kolportált híresztelést, hogy a katonai megszállás az õ beleegyezésével és hozzájárulásával történt. Ha marad, azzal elejti és cáfolja azt a politikát, amelyet én követtem, amelyet õ is támogatott, védett, s egyszer sem emelt kifogást ellene.”[3] Horthy végighallgatta miniszterelnöke érvelését, de nem változtatott az álláspontján. Kijelentette, hogy nem mondhat le, mert nem engedheti meg, hogy a székébe valami bitang üljön. „Õ megesküdött az országnak, hogy nehéz óráiban nem fogja cserbenhagyni, õ még ma is az a tengerész, aki nem hagyja el a süllyedõ hajót, hanem az utolsó percig kitart a helyén. Kinek lehet az jó, ha Imrédy Béla ül a helyére? Ki fogja megvédeni a hadsereget, egymillió magyar fiút, hogy el ne vigyék õket az oroszok ellen? Ki fogja oltalmazni az országnak azt a becsületes rétegét, amely mindaddig vakon bízott benne? Ki fogja megvédeni a zsidókat, a külföldi menekülteket, ha õ elhagyja a helyét? Lehet, hogy nem tud megvédeni mindenkit, de sokat, nagyon sokat tehet, és hiszi, hogy tud még használni népének, s el tudja érni, amit rajta kívül senki más.”[4] Kállay higgadtan végighallgatta az önmagával vívódó, nyilvánvalóan a lelkiismeretével is küzdõ, felindult kormányzót, és figyelmeztette, hogy bármilyen becsületes és hõsies is legyen az, amire készül, a helyén maradásával, a megszállás legitimálásával, végeredményben õ és az ország is a bûnösök listájára kerül, s ennek „árát” késõbb, a háborút követõ béketárgyalásokon kell majd megfizetni. Kállay a csapdahelyzetbõl való kijutás egyik megoldásaként az ügyek intézésétõl való visszavonulást javasolta Horthynak, követendõ példaként pedig X. Keresztély, dán király magatartását említette. A kormányzó azonban meggyõzhetetlen maradt. A következõ napokban – hajlott kora ellenére – intenzíven bekapcsolódott a rá nézve egyre megalázóbb alkudozásokba, hogy kiutat találjon abból a csapdahelyzetbõl, amelybe Klessheimben navigálta országa hajóját.
Küldetéstudatos barom volt, tipikusan az, aki azt hiszi, lecserélhetetlen és pótolhatatlan. Egye meg, amit fõzött magának. Van egy pont a politikai megalkuvásban, amit tisztességes ember nem lép át. Horthy átlépte. Lehet, hogy csak egyszerûen buta és tompa volt, de akkor bûnhõdjön érte, legalább az utókor szemében.