„Már eleve ott bûzlik a dolog, hogy mit törõdnének a keresztények egy holttesttel? Ilyesmivel max. egy egyiptomit lehetne ijesztgetni. Ismertem papot aki hamvasztva lett, ezt írta a végakaratába.”
Hát pedig a középkorban az elmúlás az egyház számára igencsak fontos volt.
A temetés megszentelt földben történhetett, ami általában a templomot körülvevõ temetõ volt. Mivel a pap isten szolgálja, a templom pedig isten háza, mindenki közelebb kívánt kerülni isten lényéhez. Az egyház felismerte az ebben rejlõ üzleti lehetõséget, s bizony a templom belsejébe, a kriptákba a gazdagokat temették, a módosabb kereskedõk nem feküdhettek együtt természetesen fõrangúakkal, õket a templomfalhoz közel temették. A közrendûeket össze-vissza a templomkertben. Amúgy a régészeti ásatások nyomán, a DNY oldal volt talán a legnépszerûbb.) A temetõt kerítés övezte és árok. Az kerítéshez közel az árokba kerültek például azon csecsemõk, akik megszületvén még a keresztelés elõtt elhunytak. Õk nem nyugodhattak megszentelt földben. Az öngyilkosokat is megtûrték még a temetõn kívül, ám a közelében. A kivégzett bûnözõk a temetõktõl távoli vesztõhelyeken kerültek a földbe, az akasztófa közelébe.
A legérdekesebb helyzetet az ismeretlen vallásúak teremtették. A településen elhunyt utazó, koldus, vándor esetén az egyház nem lehetett biztos, hogy keresztény emberrõl van szó, így nem temette el. A pap könnyedén megtagadta a temetést, de a föld felett mégsem maradhatott. Akkoriban elfogadott, mára groteszk szokás volt életben, a halottat egy másik település határában temették el. Természetesen az adott település tudta nélkül. Éjjel átlopták a halottat.
A harcok során elesettekre más szokások voltak érvényben.
A magyaroknál például, a testeket lecsupaszították, s halomba hordták. Az ember halmokat tövises ágakkal körbefonták, hogy a vadak ne hordhassák olyan könnyen szét, és ennyi. Persze az urak a pokolban is urak, nekik kijárt a tisztes temetés, akár kis kápolna, díszes szertartás, zászlóval, hintóval. (Zrínyi is két zacskó aranyat hagyott a zsebében, egyet jutalmul, egyet pedig, hogy tisztességesen temessék el.
A törökök hite is erõs volt a feltámadásban, így a halottaikat összegyûjtötték és eltemették, képesek voltak várostrom alkalmával még tûz alatt is összeszedni a halottaikat.
A tatárok, ha tehették, egyszerûen elégették a halottaikat.
A krónikák két érdekes szokásról is megemlékeznek.
Az egyik az olyan különítmények, akik a hazánkban elesett keleti magas rangú urak tetemeit megkeresték és a család kívánságára hazavitték.
A másik szintén érdekes. Várostromok végeztével az ellenség katonáit nem minden esetben földelték el, gyakran évekig feküdtek a tetemek a várdombokon oszladozva, aminek az elrettentés lehetett az oka. Valószínûleg számtalan fertõzést is okoztak. (bár abban a korban az ilyesmikre nem figyeltek, több tízezres seregeknél sem ástak latrinát, s az élelmezésre leölt állatok csontjait szanaszét hagyták a vadaknak.
Nem, nem tudok Neked linket adni, de ha gondolod, felsorolok vagy 20 könyvet ami ezzel foglakozik.