Mellesleg a szingularitás, amilyennek az õsrobbanás elõtti világegyetemet mondják, vagy amilyen egy feketelyuk maga is, gyakorlatilag ellenkezik a kvantummechanika törvényeivel.
Ugye ott van a pauli elv, ami kimondja, hogy két azonos kvantumállapotú (beleértve a spint is) fermion nem foglalhatja el a tér ugyanazon pontját. Egyszerûen a részecskéket leíró hullámfüggvények úgy adódnak össze, hogy azon a helyen nullát vesznek fel, ha a másik is ott van.
Ebbõl következik minden olyan dolog, amit mi az ANYAGGAL társítunk: a szilárdság, az hogy nem lehet az egyik anyagot a másikba beleeröltetni, csak határok között.
Pl. vannak a neutroncsillagok, amelyek a ma ismert legsûrûbb anyagi testek. Mert ugye valójában fekete lyukat meg közvetlenül nem láttak, mert nem is lehet õket megfigyelni. ami kb olyan bizonyíték, hogy az bizobnyítja a láthatatlan angyalok létét, hogy nem látjuk õket! A neutron csillagoknál is érvényesül a Pauli elv, ezért nem zuhannak még tovább magukba. De a következõ lépcsõfok a kvarkcsillag lenne, de azt meg nem láttak még túl sokat.
Szóval egyáltalán nem biztos, hogy létezik mindaz amit szingularitásként értelmezünk, vagy pl az sem hogy a vöröseltolódás valóban egyfajta távolodási sebességet, vagy távolságot jelent.
Ha pl ha a téridõ szerkezete kicsiben is nagyon "buborékos", akkor egymás mellett azonos "távolságra" lehetnek olyan részek, amelyek rettentõen eltérõ vöröseltolódási képet mutatnak.
A világegyetemet egyetlen nézõpontból látjuk ma. Kialakítunk egy elméletet erre, de ez nem biztos, hogy az általános nézõpont, és az általános elmélet.
Ha pl. egy völgyben élek egész életemben, akkor gondolhatom, hogy a hegyek és az ég valahol találkoznak. És eszembe sem jut, hogy az egész sokkal nagyobb, és épp ellenkezõleg görbül, és a bolygó is egy végtelen nagy ûr részét képezi.