Elõször is a cikk téved azon a ponton, amikor azt írja, hogy a tórium radioaktív ezért hasad.
Elvi akadálya nincs neki, hogy nem radioaktív hasadóanyagunk legyen, csak a természet épp ilyen, hogy nem létezik. De nincs a kettõ közt ok-okozati összefüggés. Ha valaki nekiállnak ólomatomokat hasítani (amik nem radioaktívak), abból is termelhetne energiát, de láncreakciót nem tud belõle építeni.
A másik: a sóolvadékos reaktor régi-új ötletének nincs köze a tóriumhoz, uránnal, plutóniummal is mûködik.
Ami miatt nagyon jó, azon kívül ami a cikkben is van: hogy HOMOGÉN! A sóban oldott hasadóanyag egyenletesen van elkeverve, és menet közben vegyi úton lehet hozzáadni az üzemanyagot és kivonni a "nukleáris hamut" (de szép kifejezés :)).
Megfelelõ só megválasztásával itt is elérhetõ az inherens biztonság a melegedéssel szemben. Viszont CSAK annyi hulladék keletkezik, amennyi a tényleges hulladék (igaz, annak brutális aktivitáskoncentrációja van, de higítani mindig lehet). Nem marad a hulladékban cirkónium, felhasználható urán, stb.
Persze az U-235 U-238 arányt (ha ebben gondolkodunk) nem tudjuk kémiailag módosítani, így mégis szükséges a kampányszerû mûködés. Kivéve, ha nagy tisztaságú U-235-öt tennének bele, de az az, amit biztosan nem fognak.
A kiégés viszont egyenletes, tehát a lehetõ legjobban felhasználjuk az üzemanyagot, szemben a hagyományos reaktorokkal, amikben "deréktájt" a legintenzívebb a láncreakció.
A Jolly-joker: úgy tervezik meg, hogy a reaktor a geometriája miatt legyen kritikus. Tehát ha szétfolyik a sós massza, akkor nem lesz kritikus, az csak a reaktortartályban mûködik.
Viszont igaz, hogy korrozív a só, de nem kell 100 bar < nyomású tartály és ez igen nagy különbség! Így a hûtõközegvesztés sokkal jobban kezelhetõ. (Nem 100 baros víz spriccel ki a törésen)
A szabályozórudak itt csak a gyors szabályozmás miatt szükségesek. Ezen kívül a termodinamikai hatásfok is magasabb, mert nem korlátozza a kritikus hõmérséklet, mint a víznél.