Nem a hittel van a gond, hanem abban, hogy MIBEN hiszel. Jó esetben magadban hiszel (és ez a legfontosabb), rosszabbik esetben pedig egy természetfeletti lényben, aki majd minden bûnödet megbocsájtja, ha eleget imádkozol és leszopod a papot. Eddig ha hívõvel találkoztam, gyakorlatilag lelkiismeretfurdalás nélkül gázolt át másokon, bántott meg másokat és baszott ki velük, azzal a felkiáltással, hogy majd jól levezekelem és ezzel el van intézve. És most ne jöjjön nekem senki azzal, hogy nem ez és nem így szerepel a Bibliában és más vallásos dogmákban, mert ez lehet, de hogy a hívõk ezt így értelmezik, és fel/kihasználják, az bizony nagyon is így van. Ezzel szemben az, aki nem hisz, az csak saját magával számolhat el, nem kenheti a felelõsséget másokra.
Azon pedig csak jókat röhögök, mint pl. a Vatikán egyik állásfoglalása, hogy ha esetleg mégis lennének idegenek, õket is Isten teremtette..Errõl azért megkérdezném õket is.
A vallásra/egyházra valóban szükség volt rá az utóbbi évszázadokban, mint társadalomszervezõ erõre, mint olyan intézményrendszerre, ami bizonyos kereteket ad(ott) és segítséget az embereknek, annak ellenére, hogy nem vagyok arról meggyõzve, hogy teljes egészéven vizsgálva, fõleg a katolikus egyház szerepét, annak az egyenlege pozitív lenne.
Lassan (GYORSAN) azonban el kell(ene) már jönnie a kornak, amikor már csak a történelemkönyvek lapjain fog szerepelni a vallás és az egyház. Sajnos ez nem az én életemben fog bekövezkezni, de talán még az unokáiméban sem. És addig, amíg ez nem így va, mindig a sötét középkorban élünk. És nagy bajban leszünk, ha jönnek az idegenek.