Aki itt hõbörög, hogy ez nem is igazi 3D, annak elárulom, hogy a sztereoszkopikus mozi sem 3D-s. Sõt, semmilyen technológia nem 3D-s, ami 2D felületet használ a megjelenítésre. Minden ilyen technológia azt az illúziót próbálja kelteni, hogy nem egy sík képernyõt nézünk, hanem egy ablakon keresztül tekintünk egy 3D világba. Ahhoz, hogy ezt elhiggyük, a valódi világ bizonyos tulajdonságait imitálják a megjelenítõkön:
Sztereó parallaxis: ez az amit a sztereoszkopikus megjelenítõk imitálnak. Arról van szó, hogy mivel a szemeink bizonyos távolságra vannak egymástól, más képet látunk a bal illetve a jobb szemünkkel; ezt imitálják úgy, hogy a bal és jobb szembe szeparálva juttatják el a megfelelõ szemnek szánt képeket (polárszûrõs szemüveg, shutter szemüveg stb.).
Mozgás parallaxis: ez az amit a fenti alkalmazás imitál. A mozgási parallaxisnál arról van szó, hogy ha a képsíkkal párhuzamos transzlációs mozgást végzünk, akkor a megjelenítõ úgy változtatja a látott képet, mintha a transzlációból eredõen a változó betekintési szögnek megfelelõen látnánk a virtuális világot. Magyarul be tudunk nézni bizonyos mértékig az ablak keretei mögé.
Fókusz: a térhatáshoz nagyban hozzájárul, hogy a szemünk milyen távolságra fókuszál, illetve a két szemtengely milyen szöget zár be - minél távolabbra tekintünk, a szemtengelyek annál jobban közelítenek a párhuzamoshoz. Ezt nagyon egyszerû a valóságban megfigyelni, ha az orrunk elég rakjuk az ujjunkat és ráfókuszálunk. Fél szemmel elvégezve, csak a fókuszálásból eredõ homályosság tûnik fel, de két szem esetén már a fókuszból kiesõ részek duplikációja is megfigyelhetõ, mivel a szemtengelyek által bezárt nagyobb szög miatt az egyes szemekbe jutó képeken jelentõsen máshová vetülnek a háttérben lévõ objektumok.
Ezt az illúziót egyetlen 2D megjelenítõ sem tudja reprodukálni! Emiatt pl. a 3D-s filmek rendezésekor óvatosan kell bánni a 3D effektel, mert könnyen fejfájást tud okozni, ha valaki a képernyõn olyan objektumra próbálna fókuszálni, ami a felvételkor éppen nem volt fókuszban.
Zoom: ha kinézünk a szoba ablakán, majd közelebb megyünk, és ismét kinézünk, akkor megfigyelhetjük, hogy minél közelebb vagyunk az ablak síkjához, annál nagyobb szögben tudunk kitekinteni a kinti világra. Ha négyszög alakú ablakunk van, akkor az ablakon keresztül látott dolgok egy csonka gúla belsejében helyezkednek el, melynek csúcsa a szemünk pozíciójában van. Ha közeledünk az ablakhoz, a gúla nyílásszöge növekszik, ha távolodunk, akkor csökken (határértékben, végtelen távolság esetén a nyílásszög zérus, a látott kép pedig az ablak síkjára történõ párhuzamos vetítéssé fajul el. )
Hasonló hatást lehetne elérni a fenti eszközzel, ha nem csak a képsíkkal párhuzamos mozgást érzékelné, hanem az arra merõleges közeledést/távolodást. Persze itt azzal a problémával kerülnénk szembe, hogy zérus, vagy ahhoz közeli távolság esetén, a látószög végtelenre kellene hogy növekedjen, tehát valamilyen értelemben limitálni szükséges a nézõ távolságát a képsíktól.
______________________________
Szóval, ne beszéljünk IGAZI HÁROMDÉ megjelenítésrõl, mert az semmilyen képernyõs eszközzel nem elérhetõ!