Vak hit a természet primitív erõiben. Abban, hogy a primitív erõk önmagukban képesek bármit létrehozni, ha elég sok idõ áll rendelkezésre. Amit nem tudunk persze leellenõrizni, mert, hogy nekünk ez utóbbiból nincs elég.
De kezdjük ott, hogy mi is az amit keresünk, mi isten, vagy a magasabb rendû létezõ? Talán abban egyetérthetünk, hogy amirõl szó van, az az intelligencia. A természeti erõk egyfajta összetett elegye, ami egy dologra képes, hogy egyfajta módon katalizálja a folyamatokat, az egyszerû erõket elemeket megfelelõen egymás mellé rakva, hozzon létre rendszeresen olyan jelenségeket, amelyek valószínûsége, amúgy a természet primitív erõit tekintve roppant csekély. Ha úgy teccik csináljon csodát!
Az ember szokott csinálni csodát? Persze! röpül, egészen a Holdig, ezer km-rõl kommunikál, olyan betegségeket gyógyít, amelyek amúgy halálosak, meg ilyenek. Olyan dolgokat, amiket általában az emlõsök nem szoktak.
Mert ugye az ember a természet része, igazából amit tudunk, abban nincs semmi olyan, ami ellenkezne a törvényekkel, csak éppen az intelligenciák segít, hogy a törvények sorrendjét megfelelõen alkalmazva tegyünk csodát, ez a sorrend lehet mantra, varázsige, tudományos eljárás. A tudomány által nyert végül az a képességünk fizikai értelmet, hogy évezredek óta mantrázunk, bonyolult rituálékat teszünk. De hol a határ, mikor lesz egy egyszerû óvodai versikébõl eljárás?
Vagy egyszerûen miért van ez a képességünk, ha csak az utóbbi pár ezer évben kapott értelmet? Ki tette belénk?
És itt bukik el a természet primitív erõkön keresztül történõ szemlélete, szerintem. Mert a természet semmire nem ad évezredeket, aminek ne lenne haszna, ha csak ezek a primitív erõk mûködnének. Egyszerûen bármilyen bonyolult alkakzat mint a cukor a forró teában feloldódna.
Tehát van más. Van a primitív erõkön kívül valami, ami az összetett dolgokat létrehozza, az életet, az embert. Elõbb ad nekik intelligenciát, mint hogy valóban öntudatukra ébrednének, ha úgy teccik lelket.
Ez a valami nevezhetõ istennek, vagy valami új természeti törvénynek is, valóban nincs különbség.
Érezzük, látjuk a tudásunk hiányán, hogy létezik, és amíg tudományos rendszerünkbe illeszkedõ bizonyítékot nem találunk marad a hit, bármilyen formát is választunk hozzá.