A ValóVilág május 8-ai fináléját követõen, 9-én este egy különleges adásban újra együtt lesz a VV4 csapata. A hétfõ esti Szembesítés során a legnagyobb konfliktusokat beszélik majd ki a Villalakók. Amennyiben Alekosz igent mond a mûsorra, akkor ebben az adásban ismerhetjük meg 16 menyasszony - jelöltjét is. A lányok még aznap elfoglalják rezidenciájukat, az átalakított ValóVilág Villát, így május 10-én, kedden a hellén nõfaló már ki is vetheti hálóját a kegyeiért küzdõ lányokra.
A Szerelem a legfölsõbb szinteken – Alekosz menyasszonyt keres címû mûsor lényege, hogy a Villa Okostojása megtalálja a szerelmet. Hû barátja, Olivér is társa lesz ebben a páratlan kalandban, tõle tudja majd meg Alekosz, hogy milyen lehetõség kapujában áll, amikor elhagyja a Villát. Olivér hetek óta válogatja már a jelölteket, a mûsor során pedig hasznos tanácsokkal segíti majd barátját.
A tervek szerint a három-négy hétig tartó, napi egyórás valóságshow egy párkeresõ mûsor lenne, melyben a villa nõit hasztalan meghódítani próbáló fiatalember, a rá vágyó nõk közül választhat magának párt. Szülei szerint ez remek ötlet, mert Alekosz szereti a lányokat, imád szerepelni - és õk sem mondanának nemet, ha menyasszonyjelölteket cipelne haza fiuk, egy tévéstábbal kiegészülve.