Ha feltételezzük, hogy a világban létezõ dolgok ok-okozati viszonyban vannak egymással, akkor abból SZÜKSÉGSZERÛEN következik az Elsõ Ok léte, ezt logikailag már évszázadokkal korábban levezették a FILOZÓFUSOK, mint például Aquinói Szent Tamás. Ha nincs Elsõ OK, az ok-okozati viszony értelmetlen. Ez egyébként kapcsolatban áll egy Russell nevû matematikus-filozófus késõbbi felfedezésével, a Russell-paradoxonnal.
Elõször is tételezzük fel, hogy ok-okozati kapcsolatok léteznek, ugyanis ennek hiányában a gondolkodás eléggé nehézkes és igazából értelmetlen dolog lenne. Ha léteznek ok-okozati kapcsolatok, akkor arra kell jutnunk, hogy minden létezõnek, amit felfogunk és tapasztalunk, kell lennie oka. Ez azért van így, mert ha (indirekt bizonyítás) nem így van egy esetben, akkor az a valami szükségszerûen az Elsõ Ok (ld. késõbb) vagy kivétel az ok-okozati láncból, ezáltal az elsõ állításunk sérül.
Eddig ott tartunk, hogy beláttuk, hogy a létezõknek van oka, ezáltal részei az ok-okozati láncolatnak.
Most nézzük meg az ok-okozati láncolat két tetszõleges elemét, amelyek tetszõleges távolságra vannak egymástól a sorban. Ennek a két létezõnek szükségszerûen kapcsolatban kell lennie egymással (hiszen ugyanannak a láncolatnak a részei), vagyis a láncolatban "késõbbi" létezõ információt hordoz a "korábbiról" (nem idõben korábbi vagy késõbbi, hanem az okozati láncban. az ok-okozat nem feltételezi az idõ létezését, és az okozati elválasztottság nem feltételez idõbeli elválasztottságot). Ez egymástól bármilyen nagy távolságra (a ok-okozati sorban lévõ távolság) lévõ dolgokra igaznak kell lennie. Vagyis minden létezõben kell lennie egy közös motívumnak, amely minden létezõben azonos. Ez az a közös jellemzõ, melynek eredete az ún. Elsõ Ok. Az Elsõ Ok kivétel az ok-okozati láncból, mivel neki a fenti levezetés szerint nincsen megelõzõ oka.
Alternatív megoldásként még felmerülhet:
a) végtelen ok-okozati lánc. Ez azért ellenmondásos, mert akkor egyetlen létezõnek végtelen sok megelõzõ oka van, tehát szükségszerûen végtelen sok okozattal kell önmagában bírnia, ami egy véges létezõnél ellentmondásos, nem hordozhat végtelen sok információt.
b) az ok-okozati lánc önmagába fordul, vagyis kört alkot. Ezt a filozófiában és a dialektikában úgy hívják, hogy körkörös érvelés, amivel meg az a hiba, hogy önmagában kivételt képez az ok-okozati láncból, mivel önmaga eredetére nem tud magyarázatot adni, ebbõl kifolyólag értelmetlen. Nem véletlenül tartják érvelési hibának.
Vagyis arra jutottunk, hogy ha feltételezzük, hogy létezik a létezõk között ok-okozati viszony, akkor abból szükségszerûen következik, hogy létezik Elsõ Ok, ami kivétel az ok-okozati viszony alól, és amibõl az összes létezõ eredeztethetõ. Ez ugyan látszólag ellentmondás, de ne feledjük, hogy maga az ok-okozati viszony léte is kivétel az ok-okozati viszony alól (Russell-paradoxon). Szerencsére ezt az ellentmondást az Elsõ Ok feloldja.
Itt ér véget az emberi tudás, és innen kezdõdik a hit. Ugyanis az, hogy most ez az Elsõ Ok az anyag (materializmus), vagy Isten (idealizmus), az már merõben az egyén szubjektív döntésén múlik, és egyik sem alátámasztható, vagy cáfolható.