A mai kommunikációs gyakorlatban alkalmazott professzionális félvezetõ lézerek fénye annyira monokromatikus, hogy azt nincs értelme ilyen nagy sebességû adattovábbítás céljából részekre bontani.
Így - a cikkel ellentétben - az adatforgalom elsõsorban nem a lézersugár színekre bontásával növelhetõ, hanem egy üvegszálban több - eltérõ színû - lézer fényének az egyszerre történõ továbbításával, majd a vétel helyén a több (pl. 360 db) lézerdióda fényének külön-külön feldolgozásával. Ez a DWDM (Dense Wave Division Multiplexing - Sûrû Hullámhossz Osztásos Multiplexálás) technológia már a múlt század végén is ismert volt.
Az a technológia, melyet a japánok alkalmaztak, hogy hogy ne egyetlen elemi optikai szálat, hanem több üvegszálat (többeres optikai kábelt) használjunk fizikai közegként egy viszonylatban az adattovábbítás sebességének növelésére, még korábban (a 80-as évek végén) bevált gyakorlat volt. A japán megoldás újszerûsége fõként abban rejlett, hogy sikerült ezt a több - fizikailag elkülönült üvegszálon futó - rendkívül nagy sebességû adattovábbítást egy közös végberendezéssel, közös adatfolyamként feldolgozni.
A német világrekord arra mutatott rá, hogy immár egyetlen üvegszálon, OFDM vonali kódolással és egyetlen végberendezés (optikai demultiplexer) alkalmazásával is képesek vagyunk adatot továbbítani 26 Tbit/s-os sebességgel.
Õszintén gratulálunk a kollégáknak!
Úgy tûnik, hogy a jövõ nem elõttünk van, hanem épp most éljük :)