Már az elsõ PCk megjelenésekor voltak hasonló szabadalmi perek. Akkor az IBM perelt mindenkit, mert az egyedi BIOS-al tudta garantálni, hogy csak az õ gépei legyenek 100%-osan IBM kompatibilisek, aki tehát IBM kompatibilis gépet gyártott, az garantáltan szerzõi jogsértést követett el. Mivel a BIOS szofver, amit a szerzõi jog véd, egyértelmûen meg lehetett határozni a jog tulajdonosát, mert jóval specifikusabb dologról van szó, mint mondjuk az olyan szabadalmak esetében, mint a duplakattintás. Akkoriban tehát az IBM sokkal jobb helyzetben volt, hogy ellehetetlenítse a konkurenciáját, mint manapság akármelyik IT cég.
Ennek ellenére az IBM kezébõl is kicsúszott a gyeplõ, mert a konkurensek (konkrétan a Compaq) megtalálták a megoldást: valaki megvizsgálta a BIOS kódját, írt egy specifikációt, hogy az alternatív BIOS minek kell, hogy megfeleljen, majd valaki más fogta a specifikációt, és megrendelte az alternatív BIOS-t egy olyan embertõl, aki garantáltan nem látott még eredeti IBM BIOS-t. Így az új BIOS kompatibilis volt, ugyanakkor egy másik emberé volt a szerzõi jog, akit nem lehetett lopással vádolni, hiszen sohasem látta az eredeti kódot.
A lényeg: ezeket a szerzõi jogi perek sohasem a konkurencia kizárásáról szólnak (mindenki pontosan tudja, hogy az úgyis lehetetlen), viszont mégis mindenki végigjátssza, mert amíg az ügyvédi költségeket fedezi a nyertes perbõl várható extra lóvé (a vége úgyis mindig peren kívüli egyezség lesz), addig megéri csinálni.