Leveled olvastán pár órára padlót fogtam. K.O. volt, tényleg. (Nyilván az is az lesz, amikor a baráti köröd elver, de más értelemben ez is az volt.) Ugyanakkor azt is megkérdõjeleztem, hogy ezt a levelet te írtad. Nem sok összefüggést mutat a négy megelõzõvel. Persze ettõl fügettlenül írhattad akár te is... majd még leírom errõl is a véleményem.
Úgy összességében röviden a véleményem: Szerintem hülyeséget csinálsz.
Hogy miért mondom?
Itt van egy srác, aki négy és fél éve (nem három, hanem négy és fél, csak az elsõ másfél ráment arra, hogy megtaláljon), ahogy tudja, próbálja veled felvenni a kapcsolatot. Megkeresi a Livit, az Alexandrát, az Andit, a Beát, csak azért, hogy téged megtaláljon. Elkéri a címed a nyelvtanfolyam szervezõktõl. Ellátogat a Csiki-hegyek utcába, becsönget, hogy téged lásson. Odaállít édesapádhoz azért, hogy elkérje a számod. Amint valaki azt mondja, hogy tud rólad infó, órákat vonatozik. Miattad. Négy, valamikor barátjaként számon tartott emberrel, nem haverként, barátként számontartottal!, összeveszik, miattad. Az 5 valaha volt barátom közül 4-el vesztem össze 2002-2004 közt. Sokszor, és így-úgy, mindig miattad. Mára már úgy tûnik: végleg. Az elmúlt négy évben a bátyámmal és az édesanyámmal is rengeteg esetben veszekedtem. Miattad. Ma egy csomó ember utál, miattad. De nekem ennyit megérsz. Többet is. (Ugyanakkor ha úgy alakulna, miattad ki is békülnék velük)
Azt hiszed zaklatni akarlak? Hát kurvára nem! Eszem ágában nem lenne keresni, ha... Ha ebben a három évben már egyszer taliztál volna velem. Három év, azt mondod hosszú idõ? Az. Van mikor az. Van helyzet, amiben az. Négy és fél méginkább. De van, amikor nem tûnik soknak. És bennem még mindig nagyon élénken él az a kép, amikor ott ültél mellettem... hetekig. Amikor láttalak mosolyogni, nevetni, szomorkodni, durcázni, dühösnek, félénknek és mindig szépnek.
Mert minden arcod tetszik. Minden pillantásod. Minden szaros mozdulatod. És minduntalan eszembe jutsz. Tudod milyen kurva jó volna nekem is, ha nem így lenne? Tudod milyen jó lenne, ha egy-egy lány társaságában nem mindig az lenne a fejemben, hogy ebben hasonlít rád, meg abban hasonlít rád, de ebben meg ebben sokkal kevesebb nálad... Sokkal-sokkal egyszerûbb lenne az életem. De te is tehetsz errõl a három évrõl! Az elsõ másfél az csak az én saram, azt vállalom. De az elmúlt három évben rengeteg alkalmad lett volna találkoznod velem. Tudom, hogy elfoglalt vagy, de Te is tudod, hogy nehezen mondanál olyan idõpontot, amikor nekem ne lenne jó. És rég túl lehetnél rajtam, meg ezen a huzavonán, ha talizunk egyetlen alkalommal.
Hogy miért mondom ezt?
Mert nem hinném, hogy te ma úgy el tudnál varázsolni, mint annak idején, ott. Írtad, hogy "Felnõtt" nõ lettél, hát én is változtam.
Te akkor ott, azért jártál Gyõrben, mert miközben a Toldyban épp végeztél a harmadikkal, készültél az angol nyelvvizsgádra és a Horváth Rolanddal jártál. Az volt a "Rolandos korszakod", ahogy édesapád mondta...
Akkor ott gyönyörû szépnek láttalak, és már akkor is szorgalmasnak. Hihetetlen kisugárzásod volt (és van), és hasonló emberi értékeket vallottál, mint én. Zeneileg, egyedül zeneileg volt számomra nagyon más (nem elfogadhatatlanul, csupán számomra ismeretleneket szerettél) az ízlésed, amúgy a világról alkotott véleményünk megdöbbentõen egyezett! Legalábbis számomra megdöbbentõen.
Aztán, te következõ évben megcsináltad a nyelvvizsgát, úgy tippelem úgy 2001 november környékén szakítottál a Rolanddal, majd leérettségiztél. Bár elsõnek a Közgázt jelölted meg, mégis a ZsKF-re vettek fel, második helyen. Mivel nyelvet szerettél volna még tanulni, talán igazán nem is bántad. Felvetted az olaszt, amit már rég akartál tanulni.
A magánéletedrõl ebbõl az idõbõl semmit nem tudok. De biztos volt kivel járj. Jött a második, amikorra végre megtaláltalak. Ekkor költöztetek el Gazdagrétrõl, és úgy gondolom ekkor költöztél külön a szüleidtõl, talán albérletbe, talán kaptál egy kérót... Ezt passzolom, hogy melyik.
Úgy tippelem 2003 nyarán is jártál valakivel, de õszre szakítottál és úgy november körül jöttél össze a Gergõvel. 2004 nyarán spanyolban nyaraltál, addigra már kezdtél ismerkedni a spanyol nyelvvel is. Talán épp az Eltén tanultad/tanulod, a Ferenciek terén. Ezt se tudom, ez is csak tipp.
Manapság pedig végzõs vagy a ZsKF-en, a nemzetközi kapcsolatok szakon. Tudom, hogy nagyon szorgalmas vagy, hogy a csoportodban a legjobbak közé tartozik a tanulmányi eredményed, és egyébként is, nyilvánvaló, hogy hajtasz. (4 nyelv, fõiskola, önálló élet, ezekbõl nyilvánvaló, hogy talpraesett vagy, és szorgalmas is, és nyilván elég jó eszû is) Azt is láttam, hogy édesapád vállalkozást vezet, nyilván nem megy rosszul, ha külön tudtál költözni, és a többi...
Tudom azt is, hogy a ZsKF-en fõleg olyanok tanulnak, akik tandíjat fizetnek, és azt is, hogy te nem ilyen vagy. Tudom, hogy sok milliomos csemete jár oda, tudom, hogy pesten mások az anyagi viszonyok mint vidéken.
És akkor rólam.
Én akkor azért jártam az IHH-ban, mert nyelvvizsgára készültem. A következõ félévem aztán nem sikerült a Pénzügyin, és kicsaptak. Albérletben laktam, úgy gondolom nem is megfelelõ társaságban, de persze rajtam is múlt, meghát szerencsém se volt...
Nem is nyelvvizsgáztam akkoriban. Utána fél évig melóztam mint az állat, volt, hogy három különféle munkahelyen dolgoztam egy idõben. Reggel fél ötkor keltem, mentem újságot kihordani, kilenctõl könyvelõként a múzeumnál, délután négy-öttõl pedig újságot szerkesztettem. Szó se róla, jól is kerestem... Eközben megcsináltam még a jogsit is. De anyagilag simán megengedhettem. Közben rád gondoltam. Reggel hatkor tekertem a biciklit és egy idõ (egy hónap) után máj fájt a gerincem, éreztem minden csigolyát, ahogy nyomja a hátam, de végig ott jártál a fejembe. Napközben és éjjel is.
De persze nem sok mindent tehettem. Idõm se volt és hát ötletem se, hogy hol keresselek. Aztán 2002-ben, miközben melóztam mint állat, jogsit csináltam, sikerült a felvételem ide, ahol most is tanulok. A kaposvári egyetemre, Büfé-ruhatár szakon, ha akarod. De akkor ez nekem eszméletlen csodának tûnt. 15 éves koromtól szerettem volna újságíró lenni, és felvettek kommunikáció-informatikus könyvtárosnak. Az utóbbi nem lényeg, de komm. szakon tanulhattam újságírást.
Az elsõ évet végignyomtam mint az ökör, nem akartam még egyszer úgy járni, mint a Pénzügyin. A csoport élmezõnyébe kerültem. Sokan utáltak is emiatt. Mivel én volt a csoportfelelõs is, intéztem egy csomó dolgát a csoportnak. A koliban újságot írtam, video vetítéseket szerveztem, megismerkedtem egy lánnyal. Sokat jártunk össze, több mint fél évig, de nekem te jártál a fejembe, bár szakított a barátjával is miattam, nekem te jártál a fejembe, azóta persze haragszik rám. De ekkor már volt idõm arra, hogy megkeresselek.
Az Alexandrát láttam tablón, akkor érettségizett. Tudtam, hogy megvolt neki a számod. Megkerestem. Nem tudott segíteni. Emlékeztem, hogy az Andi melyik faluban lakott és, hogy ment ki angolba. Ez alapján megtaláltam, nem tudott segíteni, de megadta a Livi számát. Felhívtam, nem tudott segíteni. Tudtam, hogy a Bea az Szifen tanul, egy barátom ismerte, megszerezte a nevét, bementem a Szifre, így-úgy, de megtaláltam. Nem tudott segíteni.
Ezek után vettem a bátorságot és bementem az IHH-ba. Fél óra volt, nem kevés könyörgés, de tudtak segíteni! Szakmáry Eszter, Csiki-hegyek utca, ill. egy telószám, ami azóta is megvan... Oks. De hol lehet ilyen utca? Nem találtam. Hónapokig. Aztán végre neten egy térképben egy keresõ kidobta. Gazdagrét. Elmentem. Pár hete költöztetek el. A hölgy nem akart semmi adatot megadni. Tök reménytelen ügy, úgy éreztem újra elvesztelek. De a postaládátokon ott volt édesapád munkahelye. Féltem. Eszméletlenül. Odaállítani valaki elé, hogy a lánya telefonszámát elkérjem... Vacogtam.
De semmi más módját nem láttam, hogy megtaláljalak. Órákat kellett várnom édesapádra. Ideges voltam, nagyon. Vacakul voltam öltözve, minden bajom volt és láttam, hogy jól megy neki az üzlet, hogy milyen menõ telója van...
Megadta a számod. Nem sokat beszélhettünk akkor, hamar megszüntetted... Megint elvesztettelek... Kurva szar érzés volt. Aztán neten találtam infot: Szakmáry Eszter, nk, olasz... Ráadásul anno emlékeztem, hogy az Alexandra is városi széli fõiskolát említett. Nem mintha errõl akkor tudtam volna, hogy melyik lehet...
Persze közben végig kaposváron tanultam. És figyeltem az átlagom. Szerencsém volt, összejött két félévben egymás után a 3,5 feletti átlag (azóta már többször is, négy feletti, sõt legutóbb 4,5 is), és kimehettem ösztöndíjjal Hollandiába, Rotterdamba, az Inholland Egyetemre tanulni. Csodálatos három hónapot töltöttem kint. Megismerkedtem egy portugál lánnyal, aki megmutatta nekem, hogyan lehetek valakihez kedves, miként szerethetem bensõségesen...
Nagyon sokat tanultam tõle. Azóta tudok szeretni igazán. Úgy értem, azóta tudom átadni ezt a másiknak. Sokkal jobban tudom azóta átadni, mint korábban. ÉS itt most ne a szexre gondolj. (Azon a téren is léptem elõre, de most másról beszélek)
Jártam Brüsszelben, láttam az Európa Parlamentet, az Atomiumot, jártam Párizsban, az Eifel tornyon, a Louvre-ban, a Mousse D'Orsayban, a Modern mûvészetek múzeumában, álltam a Ile d'cité és az Ile'd Saint Louis között. Jártam a Notre Dameban. Jártam Londonban: Notting Hill (innen hoztam is neked ot), Hyde Park, Panoptikum, British Múzeum, Nemzeti Galéria. Jártam Amszterdamban, Van Gogh múzeum, Anna Frank ház, és egy sor, más helyen. Csak Rotterdamban 14 múzeumot néztem meg. Jártam Hágában, Utrechtben. Hága csodálatos hely. Láttam a Nemzetközi bíróságot, az északi tengert, a Csalaguton közlekdtem. És mindenhol velem voltál. Mindenütt rád gondoltam. Mindenütt arra, hogy szeretném ha egyszer veled lehetnék ezeken a helyeken. Minden városból hoztam neked képeslapot. Ha már el nem tudtam neked küldni...
Mindenütt arra gondoltam, hogy szeretném ha te is látnád azt amit én. Arra, hogy ezt megosszam veled. Hogy beszéljünk róla egymással. Odakint az egyetemen is rengeteg olyat tanultam, amit itthon sose. (de itthon is sokat fejlõdtem:a képzõmûvészetek, fõként a festészet, aztán filozófia terén, illetve szociológia és pszichológia terén) De az emberek közt még sokkal többet és a városokat járva...
Sok olyan képet õrzök, mint ezek: Állok az északi tenger partján, hátam mögött egy gyönyörû szálloda, dübörög a tenger, naplemente van, és rád gondolok. Állok az Eifel torony közepén, alattam száz méter mélység, körben a nap és ahogy az ég kékbõl átmegy vörösbe, és rád gondolok...
Ugyanakkor... Ugyanakkor mielõtt kimentem iszonyú rosszul éreztem magam. Akkor már tudtam hol tanulsz. Tudtam, hogy hol találhatlak meg. Megvolt az órarended. Minden csütörtökön ott vártalak a ZsKF-en. Amúgy csak két és három hetente járok haza, de akkor minden héten mentem, hogy ott lehessek.
Minden alkalommal lógnom kellett órákról, különben nem lehettem volna ott. De ezt fontosabbnak tartottam.
Ugyanakkor tudtam már, hogy mehetek Hollandiába, három hónapra és még egy kicsire. És tudtam, ha most megkereslek, és megint el kell váljunk... Szal, hogy a legrosszabbkor találtalak meg. Nem akartam azzal odaállítani, szia, hé, de jó, hogy látlak, bocs megyek el három hónapra.
Iszonyú rossz érzés volt, hogy tudtam azzal, hogy kimegyek lehet, hogy újfent elveszítelek. Visszajöttem, itthon is vizsgáznom kellet. Meg kellet csináljak mindent amire a többieknek volt már három hónapja. De akkor már nem akartam tovább várni. Megkerestelek. Felhívtalak, és smst írtam és írtam, és vizsgáztam és kerestelek. És nem akartam várni, már vártam annyit, nem akartam... Szerettelek volna látni, ...
A vizsgáim sikerültek, a nyaram gyakorlaton telt és jól. A te számod megszûnt október elejével. Mocskosul szarul éreztem magam. Ez másfél éve volt. Novemberben.
27 éves voltam. Elõtte 10 éve volt, hogy utolján sírtam, ill. inkább: zokogtam. Nem volt otthon senki, és hat héttel arra, hogy megszûnt a számod tört ki belõlem. A földön feküdtem, mint egy kutya, és zokogtam, nagyon hosszan... aztán pár percel késõbb újra. Rettenetesen éreztem magam. Aztán... a karácsony, a szilveszter, az tél és a tavasz eltelt... én nem tudtam, csak utólag mondták, csoportárs lány, hogy egész tavasszal nagyon rosszul néztem ki. (amúgy pedig bejövök neki) Aztán jött a nyár, az õsz, a tél, és most újra a tavasz. Közben is sokszor gondoltam-gondolok rád, nagyon sokszor...
Manapság azon gondolkodom, hogy, ijjesztõ, de... Szal, ha nem lehet köztünk semmi külföldre szeretnék menni. (már akkor is szívesen maradtam volna, de veled mindenképpen szerettem volna találkozni és akkor még nem tudtam, hogy ez ennyire rossz ötlet) Nem tudom még mi lesz belõle, de ott jól éreztem magam. Persze közben más is jár a fejembe, ott van az is, hogy... Ha itthon maradnék megvan a lakásra a pénzem. Hülye dolog, de olyanok járnak a fejemben, hogy veled keresni lakást... Abban a városban ahol te szeretnéd, vagy épp ahol te laksz. Munkát keresnék ott. Összeismerkednénk. És meglátnánk mi lenne... Nem tudom. Tudom, hogy nem lehet semmi.
Az eszem tudja, hogy te az ország másik végén töltöttél négy évet, miller gyerekek közt budán. Én meg a vidék egy eldugott szegletében. Láttam milyen barátaid voltak. (Roland, Gergõ) Nyilván nincsen bennünk semmi közös ma már. Ezért is szeretnék veled találkozni, hogy lezárjam ezt a dolgot magamban. Lehet, hogy akkor találok magamnak itthon is valakit... Van lány, aki. Akivel esetleg kezdenék valamit, ha tudnám, hogy a mai éned milyen, ha találkozhatnék veled személyesen és kiábrándulhatnék. Úgy gondolom ennek van a legnagyobb esélye. Persze lehet, hogy mégsem. Lehet, hogy jó lenne együtt.
Nyilván szeretné, a szivem szeretné, de az eszem tudja, hogy nem lenne... csak az, itt és most kevés.
Ma ha bármilyen lánynak a társaságában vagyok úgy érzem rossz helyen járok. Úgy érzem megcsalok valakit. Úgy érzem, hogy az illetõ és köztem ott állsz te, és rosszalón tekintesz ránk. Ez csak úgy múlna el mostanában, ha találkozhatnánk. Számomra már, a portugál lány óta (és egyáltalán mióta kint volta,), egész más értékek fontosak, mint amit egy ZsKF-en oktathatnak, pláne az ottani diákság nagyrészét hallgatva... :/
Én az elmúlt idõben (egyre inkább) egyébként afféle jó dolgokban látom az élete értelmét. Jó dolgokon értsd: tenni másokért, segíteni másokon, egy szebb és jobban élhetõbb Magyarországban, egyenlõbb emberek közt, egy jobb és egészségesebb világban, egy kevésbé környezetszennyezõ világban, egy olyan világban ahol az érték a valódi érték, és nem az álságos mondvacsinált dolgok.
Ami azt illeti, úgy érzem, hogy az elmúlt két évben nagyon sok embernek segítettem is ebben az irányban. Mondhatni, millióknak, sõt megkockáztatom még sokkal többeknek... de ezt nehéz lenne elmagyarázni. Egy olyan világról beszélek ahol az emberek nem vesztik el az álmaikat, hanem mernek álmodni és megvalósítani...
Errõl meg az jut eszembe, hogy ma is zokogtam, igaz csak pillanatokat. (de azért páran megnéztek miatta) Egy buszon ültem, és arról volt szó, hogy Talmácsi megvalósította egy álmát, találkozott valakivel, akivel szeretett volna... Errõl nekem te jutottál eszembe. Látod, én nem tudom megvalósítani ezt az álmom... Ugyanakkor, sokszor úgy érzem, azzal, ha lemondanék rólad, több lennék. Igazából már annyi mindenrõl lemondtam miattad (lásd pl. barátaim), ha rólad is, és fõleg ha még külföldre is költöznék, nem nagyon maradna, semmi... de így belül, azt hiszem, sokkal több lennék.
Ezért szeretnék veled találkozni. Akár lenne köztünk valami, akár belátnám, hogy jobb is, ha nincs... Értesz? Nagyon hosszú ez a levél, és még annyi mindenrõl nem beszéltem benne, egy csomó mindent nem meséltem el, és egy csomó mindent úgy érzem nem tudok átadni benne... Holnap úgy fogok felkelni, hogy nem így kellett volna megírjam.
Ha meg a barátaid elvernek lehet... nem, mindig bánnám, ha nem tennék meg mindent, hogy keresselek. Szégyellném, ha hagynám, hogy befolyásoljanak.
Én az elmúlt években sokat változtam. Sokkal önállóbb vagyok. Köszönhetõen újfent Hollandiának és persze az 5 év kolesz, fél év albérletnek is... Nemi értelemben is sokkal érettebb vagyok. Sokkal szélesebben látom a világot. Ma már nem látok, hanem érzek. Bár ezt a különbséget nehéz így elmagyarázni. De a lényeg, hogy az a világ amit megfohatsz az nagyon kicsiny ahhoz képest, mint amit érezhetsz...
Ezt a levelet évekig írnám neked, minden nap, újra és újra ennyit...
Puszil:
Z.
Kedves Eszter,
Nap mint nap gondolok Rád. Jár az agyam, hogy vajon miért nem beszélhetünk, miért nem találkozhatunk, miért, miért, miért...
Egyrészrõl gondolok arra, hogy van valakid. Jársz valakivel, stb... Már volt szerencsém hasonlóhoz, amikor egy lány hónapokig se mondta meg, hogy õ jár valakivel, egész addig, míg beléjük nem botlottam és az illetõ akivel járt el nem árulta, hogy tud mindenrõl amit én õvele... Nagy élmény volt, sejtheted...
Ráadásul én el se tudom képzelni, hogy Neked hónapokig ne lenne valakid. Ebben mondjuk nagy szerepe van annak, ahogyan én látlak Téged, de nyilván még nagyon sokan hasonlóan láthatnak...
Aztán gondoltam arra is, hogy lehet, hogy te pár hónapja szakítottál valakivel, hosszú idõ után esetleg és nem akarsz semmit elkapkodni. Hogy is mondjam... Én jobban örülnék ennek a (vagy valami ilyesféle) lehetõségnek. (egy egészen "picikét" ) De ezt a lehetõséget elég mondvacsináltnak érzem, igazából csak egy kapaszkodó ahhoz, hogy hátha mégse a fentebbi dolog...
Aztán így félek is meglehetõsen. Mármint, itt ez a levél például. Fogalmam sincs, hogy ez nem már az utolsó utáni levél, vagy épp az utolsó vagy esetleg már hónapokkal az utolsó utáni... Úgy értem: utolsó utáni levél, mert esetleg már az elõzõt követõen egyet se fogsz elolvasni. Utolsó levél, mert esetleg ezt még elolvasod, de többet nem. Vagy hónapokkal utolsó utáni levél, mert ugyan elolvasod, de már hónapok óta jársz valakivel...
Szal ilyenek vannak bennem...
Aztán ott volt a legutolsó levelem, ami után félek büdös bunkónak tartasz, vagy valami egész hasonlónak egy mondat miatt, amit igaz, hogy feltételes módban írtam, meg kérdõjelesen, meg, meg, meg... de, hogy is mondjam, talán szerencsétlen megfogalmazás. Ráadásul félek, mert szal: úgy érzem, hogy ez az ismerõsségünk Nálad gyenge lábakon áll. (már ugye ha valamin is ) És lehet, hogy azzal a mondattal be is tettem neki
Ugyanakkor... Én igazán... nem is tudom hogy mondjam... ha lehet így mondani, akkor: a legjobb szándékokkal közeledek irántad. De persze egyrészt nem tudom, hogy ez lejön e azokból amiket írtam. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a legtöbb lány az ilyeneken jót nevet... Mármint amiket írok... Nem is tudom hogy mondjam. Tényleg becsülettel, meg szeretettel, meg jó szándékokkal próbálok közeledni, de ugyanakkor tudom, hogy ez levélben esetleg merõ naivitásnak, gyerekességnek tûnhet... Holott a legkevésbé se gyerekes dolog amit Veled akarok és mégcsak engem se tartanak gyerekesnek...
Szóval, ha azon múlik valami, akkor kérlek bíz bennem, legalábbis annyira, hogy megbeszélünk egy találkozót (direkt nem randit írtam), vagy beszélünk telefonon, vagy ilyesmi. Tudom, hogy fontos a bizalom, és nyilván ilyen távolságból, ilyen ritkán látva engem (egyébként hétfõn megyek munkamegbeszélésre budára, szal lehet, hogy az egész közeli - egy-két hetes - jövõben ez a távolság csökkeni fog) ez nehezebben teremtõdik meg Benned...
Igazából nem tudom leírni, valahogy belekeveredtem. A fejembe tiszta sor. Valami olyasmi, hogy: Ha Benned vannak kérdõjelek velem és ezzel "kapcsolattal" (vagy ismerettséggel) kapcsolatosan, azokat én mind szeretném megválaszolni. És Számodra a lehetõ legkedvezõbben. Mégha nem is szavakkal megválaszolhatóak esetleg. Nem tudom, hogy így mennyivel világosabb, hogy mit akartam írni...
Azért remélem, hogy... szal, hogy azért valami szeretet érzõdik ezeken a leveleken, és konkrétan ezen is... a félelmeim meg, hát, azok ebbõl a szeretetbõl fakadnak talán, ha lehet ilyent mondani. Attól félek, hogy sokadszorra is elveszítelek (vagy már elveszítettelek), de amíg esetleg nem, addig szeretném ha éreznéd a szeretetem. Ennek megint se füle se farka, tudom, de nem tudom én ezeket levélben kifejezni, erõsebb érzések vannak bennem annál, ha lehet így mondani...
Informatika és tudomány
