<i>Egy B-2 bombázás megtervezése kivitelezése, jó pár nap, azon kívül tartok tõle, hogy a költségei is magasabbak.</i>
Mitõl lenne jópár nap? Ha már a hadmûveleti térséghez közelebb van és nem USA-ból repülnek, akor 8-9 óra ut legfeljebb a célig. A parncskiadástól számolva a komoly légierõk 24 óra alatt reagálnak békeidõen is. Lásd Líbai. Magasabb készültség esetén gyak. 'azonnal' lehet indulni, ha a gépeket erre felkészítik. A '80-as években a 'hotstaros" B-1 bombázok a riasztás követi 2 percen berül már gurultak.
<i>Egy ballisztikus rakétával történt csapásmérés meg nem hiszem hogy preciziósnak lenne tekinthetõ, több száz méteres szórás van. </i>
Végfázis nélküli MIII. CEP értéke állítóleg 100 méter vagy kicsivel alatt van, ~10000 km-es indítási távolságnál. Szó se róla, a Siatagi Vihar alatt a 18 ezer lábról az F-1C gépek 200 lábas CEP értékkel dobátk az Mk-84 tököt. Ez 60 méter.
Végfázisos vezérlés kivívása a nagy torlónyomás, rezgés- és hõterhelés.
A baj az, amit számtalanszor leírtam. Az, hogy egy közeledõ ballisztikus rakéta orrában atomtöltet van vagy sem, azt nem mondja meg senki.
Viszont egy ilyen hiperszónikus vacakról alapvetõen ezt lehet feltéttelezni, és innentõl fogva, ha nem feldírítõ, akkor nehéz eldönteni, hogy miként kezeld.
Külön érdekessége az, hogy ha képes a pályamasságot egyetlen repüléssel dinamikuis változtatni, akkor a mûholdaknál rugalmasabb lehet. Ugyanis azok mikor "beszúrnak" és lentebb jönnek, zabálják a hajtóanyagot. Ha ez meg tudja tennni, hogy +200 km-en utazik a cél felé és ott lejön a Kármán volna közelébe, akkor brutáljó felbontással tud fényképezni. Elvben nem számít légtérsértésnek ez, mert nem aerodinamikai elvben repülne, tehát nem repülõgép. Az világûr meg már nem tartozik az adott ország légteréhez. A kéréds az, hogy ki mit fogad el a világûr határának...