A hálózatba kötött autóknak ugyanaz lesz a vége mint a navigátorral ellátott sofõrökkel. Ha nem mûködik, akkor már nem is tudunk közlekedni. Viszont én inkább csak a navigátor berendezések információit/funkcióit bõvíteném. Akár mûholdon keresztül is kaphatnak útinfót. Majd a vezetõ eldönti, hogy mit vesz figyelembe, és mit hagy figyelmen kívül. Viszont az olyan számítógépnek nem vagyok a híve, ami az jármû vezetõ döntéseit felülbírálja. Viszont az is igaz, hogy kicsit szigorítanám az orvosi vizsgálatot, és a jogosítványszerzést, hogy ne vezessen már minden matrica, vagy akár olyan ember aki már ki sem lát a szélvédõn. Sajnos manapság sok ilyen ember közlekedik közöttünk, ismerek ilyeneket. Õk akkor sem fognak jobban vezetni, ha 15 számítógép felügyeli az autójukat.
Persze a parkolást segítõ rendszerek kellenek, mert sokan jól vezetnek, de átülhet mindenki egy általa keveset vezetett jármûbe, amit nem feltétlenül "érez" azonnal. A jármû úton tartását elõsegítõ elektronikák is jók lehetnek adott esetben, de (!) jó lenne tudatosítani a sofõrökben, hogy az emberi hülyeség ellen ez sem véd! Sajnos a mai vezetõk hajlamosak felelõtlenebbül vezetni, mert sok a gépkönyv hosszasan taglalja az ESP, stb. féle rövidítéseket, amivel "sokkal" jobb az autó stabilitása. Na ja! Adott esetben. És ha nem? Mert az elektronikát is becsaphatja valami! Ha csak egy szenzor is tönkremegy a 100-ból, máris hibás következtetésre jut a számítógép! Hát én nem szeretném az saját és családom életét számítógépekre bízni.