Másfél év kihagyást követően („belegondolni is sok”) útjának indítjuk az idei év első bajnokságát, mellyel a kezdetekhez térnénk vissza. Történ ugyanis…., hogy 2015-ben egy B3 Racing Team nevezetű csapat kapcsolatba lépett velünk azzal kéréssel, hogy segítsünk nekik kiválasztani a szimulátoros közösségből azokat a tehetséges versenyzőjelölteket, akiknek megadnák a lehetőséget, hogy valós körülmények között is kipróbálhassák magukat a Hungaroringen. Megtiszteltetés volt számunkra ez a felkérés és hét év távlatából visszagondolva büszkeséggel tölt el minket, hogy olyan versenyzők is képviselték magukat ezen az eseményen, akik azóta sikeres karriert futottak be.
Az említett B3R Trophy és az ezt követő Seat Leon Eurocup 2015 bajnokságunk is a Pongrácz Tamás (Tommy78) által készített Seat Leon Eurocup 2014-es MOD-jával futottuk, melyet idén „szeretnénk leporolni” azzal a céllal, hogy izgalmakban gazdag tartalmas szórakozást biztosítsunk ismételten a téma szerelmeseinek. A 6 futamból álló Seat Leon Replay CUP 2022 bajnokság teljesen ingyenes, így bárki részt vehet rajta. Mivel 7 év alatt az Assetto Corsa is fejlődött, így a MOD-ot Tommy aktualizálta a jelen körülményekhez. Egyik fő változtatás a szintén Tommy által készített WTCR 2019 fizika felhasználása volt, melynek az eredetét az is igazolja, hogy teljesen gyári adatok felhasználása alapján készült és a tesztelésében ausztrál TCR versenyzők is részt vettek.
A futamok kéthetente vasárnaponként 20:00 kezdéssel kerülnek megrendezésre, ahova minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Jelentkezés és további információk a fórumunkon találhatók: LINK