A dolgok magyarázatát, gyökereit szerintem nem pusztán a neveltetés szintjén kell keresni.
Valójában az ember sokkal kevésbé alakítható, mint sokan gondolják, amire viszont biológiailag kódolt, hajlama van azt magától megcsinálja. Pl a beszédre a szülõk tanítják a gyereket, vagy magába szívja? Ugyan így járás, meg ilyenek. Egy csimpánz ugyan olyan körülmények között felnõve miért nem tanul meg beszélni, vagy lesz belõle hosszútávfutó? Ott értelem szerûenek tartjuk a választ.
A társas kapcsolatban is egy csomó dolog kódolva, az embernek nem csak külön-külön a többiekrõl van egy képe, hanem a csoporról egészében, de ez is egy képesség, aminek biológiai alapjai vannak. Az embernek egész egszerûen minden más lénynél magasabb szintû a szociális képessége, az hogy csoportként mûködjön. Ennek egy kiegészítõ funkciója, hogy a csoporton belüli erõszak képessége szintén az egyik leggyengébb az embernél az állatok között, bármit is sulykolnak a fejünkbe.
És itt jön elõ a kérdés, amit itt a pszichomókusok feszegetnek. Egyén vs. csoport, vagy közvetlen gyilkosság vs. hagyni, hogy meghaljon valaki.
Elõször is a csoporttal kapcsolatos dolgok az az un. "felelõsség" jellegû dologhoz kapcsolódik. Az ember tud felelõsséggel gondolkodni, az állatok csak nagyon kevéssé. Ez nem pusztán az, hogy az egyén lemond a saját érdekeirõl a csoport javára, hanem hogy errõl ilyen helyzetekben is tud dönteni és elég egységesen, amikor mástól várunk e, autómatikusan dolgokat, hogy lemondjon a saját érdekeirõl, akár az életérõl is. ez a felelõség úgy is mûködik, hogy akkor, amikor az egyéntõl válaki átveszi ezt, akkor simán elfogadja, hogy megöljön valakit. Volt ilyen kísérlet is. Ez magyarázza, hogy átlagos iskolai tanárokból hogy lehet haláltáborparancsnokot, hidegvérû gyilkosokat csinálni.
Akik itt jönnek a katonák "önfeláldozásáról", meg agymosásáról, azok jellemzõ módon nem voltak katonák.
A katonáknál, tûzoltóknál, akármilyen szakmák, ahol közvetlen életveszélyben vannak a csoport tagjai a felelõsségvállalás képessége, a csoportért való áldozatvállalás képessége felerõsödik, ilyen szakmákban nem elméletileg, hanem nap mint nap ténylegesen kell ilyen döntéseket hozni.
A katonaságnál ezt tanulja meg az ember. Azt, hogy milyen 1 másik miatt szopni, milyen az, ha felelõsséggel elvégzem a munkámat, vagy xarok bele, és mi az önfeláldozás, vagy a felelõsség vállalás végsõ határa, amikor döntök, hogy a csoport érdekei szerint, ki hal meg és ki marad életben.
Sok szempontból hiányzik a sorkatonaság az emberek számára, mert ilyen intenzíven ezekkel a kérdésekkel fiatal felnöttként nem szembesülnek, nem aktivizálódnak ezek az ösztönök, kevésbé fejlõdnek ki az ilyen döntési képességeik. És éppen ezért be is csaphatók, manipulálhatók, nem tudják, hogy mikor játszik valaki ezzel a képességükkel, hajlamukkal, mikor hiteti el velük pl, hogy természetes az önzés, cserben hagyni a másikat, akit ha megmentesz legközelebb õ tud megmenteni, de ha hagyod elveszni, azzal késõbb te is elpusztulsz.