A Bard\'s Tale, a Wasteland és a Fallout alkotójának, Brian Fargónak fiókjában már készen áll a történet és a karakterek tervei a Wasteland folytatásához, melyet saját bevallása szerint már 20 éve próbál elkészíteni. Az 1988-as poszt-apokaliptikus, atomháború után játszódó, számos díjat nyert RPG, a Wasteland tekinthetõ a Fallout sorozat õsének.
Fargo a szükséges összeget a Kickstarter segítségével szeretné összegyûjteni - ugyanezen a platformon Tim Schafernek, a Double Fine fõnökének több mint 2 millió dollárt sikerült összeszednie saját retro kalandjátékához.
\"Az egész játékipart meglepte, hogy a Double Fine-nak sikerült ekkora összeget szereznie egy független játékhoz, és biztos vagyok benne, hogy a világon minden fejlesztõ elgondolkodott ezen\" – mondta Fargo. \"A rajongók már akkor elkezdtek kapcsolatba lépni velem ezzel kapcsolatban, mielõtt még beszélni tudtam volna az embereimmel. Kissé izgatott lettem, és arra gondoltam, hogy ehhez a játékhoz egy Kicksarter típusú prodzsekt pont megfelelõ lenne. Jason Andersonnal már kidolgoztuk a történetet és a karaktereket, úgyhogy nem a nulláról indultunk.\"
A Wasteland folytatása izometrikus nézetû játék lesz. Mivel ennek egyszerûbb elkészíteni a grafikáját, sokkal több irányba ágazó történetet tudnak alkotni, nem kell amiatt aggódni, hogyan fogják elékészíteni a grafikát minden lehetséges szituációhoz.
\"Megvan az az elõnyünk, hogy már ismerjük az alapmechanikát az elsõ részbõl, ezzel idõt takarítunk meg, de a kulcs az elõkészítõ munkálatokban rejlik: meg kell tervezzünk minden egyes helyszínt, beszélgetést, tárgyat, npc-t, minden apró részletet, mielõtt magának a programozásnak nekiállunk.\"
\"A játék így összetett lesz, a fejlesztés folyamata pedig mindvégig hatékony, és fókuszált marad. A elõkészítõ munkálatok ideje alatt összegyûjtjük a visszajelzéseket a hardcore játékosainktól, és kíméletlenül felülvizsgáljuk a dizájnt. Az írás idõszakában a változtatások még nem kerülnek semmibe, és így elõre elkerülhetjük, hogy a költségek az egekbe emelkedjenek. Az eredeti Wasteland csapat kicsi volt, így a hatékonyság már akkor is fontos szerepet kapott.\"
Fargo és kollégája Anderson pár éve kezdtek dolgozni a Wasteland folytatásán, de nem találtak senkit, aki finanszírozta volna a kiadást. \"Az érdeklõdés hiánya nagyon meglepett\" – mondta Fargo. \"Adva volt a Fallout egyik fõ alkotója, aki együtt dolgozott a Wasteland fõ tervezõjével, Mike Stackpole-lal, és az az ember, aki mindkét játék létrejöttében segédkezett, és mindez a Fallout 3 masszív sikere után. A kiadókat egyszerûen nem érdekelte egy csapat alapú RPG, attól féltek, hogy olyan nagy költségekbe vernék magukat, mint a BioWare, akiknél több tízmillió dollárba kerül egy ilyen játék.\"
\"Mindannyiunk számára nagyon frusztráló volt, egyik oldalon ott voltak a rajongók, akik buzdítottak minket, hogy legyen új Wasteland, ugyanakkor nem tudtuk megfinanszírozni. Jason fantasztikus munkát végzett a tervezéssel, és a történettel, és mindez készen áll, hogy a játékhoz felhasználjuk. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Jason közel egy évet töltött el a tervezéssel. Nagyszerû volt együtt elképzelni, mi lehet ebbõl a játékból, és nagyon izgalmas, hogy mindez talán végre meg is valósulhat – persze ez attól függ, hogy mekkora támogatást kapunk.\"
Fargo arra számít, hogy az eredeti Wasteland rajongói számára kényelmes lesz az átmenet a folytatás világába, és otthon fogják érezni magukat. Robbanó mutánsokra számíthatunk, és néhány régi helyszín is karakter is megjelenik majd, új ötletekkel színesítve. \"A nosztalgia és az újdonság megfelelõ arányú keverékére lesz szükség a sikerhez, és ennek nagy része már készen áll. Már nagyon várom, hogy zene és hang segítségével is megteremthessem a hangulatot. A jó hangok nagyon nagy befolyással bírnak a játék atmoszférájára, a Fallout erre remek példa.\"
A Wasteland folytatása a tervek szerint PC-re fog megjelenni, és ha elég pénz összegyûlik, tábla PC és iPhone verzió is készül belõle. Az elkészítéshez legalább 1 millió dollárnak kell összegyûlnie, a gyûjtés jövõ hónapban veszi kezdetét.