A leírt hibákat javították, de a javítás csak akkor érvényesülhet, ha totál új játékot kezdesz. Egész LA egyébként egy jókora bug halmaz volt az alap kiadásban, még patch előtt.
A papos helyzetben nem volt hiba, ott igenis mindenkinek ellenségessé kellett válnia, mert a bent tartózkodók kivétel nélkül a kérdéses szarkeverő brancshoz tartoztak, ráadásul míg a vezérük él, addig másokat is beránthat a harcba ami más frakciókkal szemben is ellenségessé tesz.
A bűnösök kiszabadításához egy lövést sem kellett volna leadni, és a csaj meg azért tűnt el, mert aktív lett az a belháború a papi frakciók között. A dolgot még ez előtt le kellett volna zárni. Plusz egy olyat is olvastam nemrég, hogy igazándiból az a feladat akkor teljesíthető ha más valakinek segítesz az uralom megszerzésében. De ezt a fene sem tudja, hogy igaz vagy sem.
A ceremónián ellenségesség akkor alakulhat ki, ha valaki olyat is lelőttél akit nem kellett volna. Amint harcolni kezdesz akkor minden csuhás ellenséggé válik. A dolog rövidre zárásához csak a célpontot szabad kinyírni és senki mást. Akkor gond nélkül zárható a feladat (legalábbis patch előtt nekem nem volt ezzel bajom azóta meg nem jutottam még el odáig). Emellett ami még csúnyán bezavarhatott nálad a dologba, ha nem a megfelelő sorrendben csináltad a feladatokat. Nem mindegy kivel kezded a rendrakást. Legalábbis nem volt mindegy a patch előtt.