Na átértem végre LA-be. Háát nem tudom ti hogy voltatok vele, de itt már az M16 felpimpelve is karcsú. Igazi kigyúrt imom mikrobi munkéások úgy szétkapták a csapatom, mint ha lvl 3-asok elttek violna :D Úgy tapasztalom az igazi király it már az AK-97 és az talán majd az energia fegyók lesznek :)
A kiborg tehenes bandára ráment egy komplett dléutánom mire sikerült megcsinálni, mivel mikor leírtottam őket egész hátul a kocsiknál, bebugzott és csaka tehenek helyét mutatta, de azok nem jöttek, mozdulni, csinálni semmit sem tudtam :( Csak úgy ltt meg, hogy mikor már 1 enemy volt életben low hp-n a legmozgékonyabb csapattagommal előrre kommandóztam a tehenekig látótávba. Így már élesedett az event vége. Különben meg nem történt semmi sem.
Most a major kiszabaítós térképen vagyok. először nem fizettem ki a belépti árat, de utánna, visszatöltöttem és most végzek a küldetések összeszedésével. Remélem sikerül lerendeznem normálisan is a konfliktust :) A kút közelébe hátul nem mentem mert tiggerel egy következő távoli helyszínt amit le kéne rendezni, de gondolom az is időkorlátos lenne. Így majd csak a végén megyek oda. :)