A megfogalmazás talán nem a legszerencsésebb, tényleg nem lehet egy stílusba sorolni a Ponyvaregényt és a Terrorbolygót, de ha nem látod, mire gondolt NEXUS6, és mi volt Tarantino és Rodriguez célja a filmekkel, az régen rossz. Nyilván könnyebben megértenéd, ha a Grindhouse-ban a Halálbiztos mellett valami exploitation film szerepelne (mint pl. Fekete Cézár, Foxy Brown!!), jobban megértenéd.
Tarantino zseniális. Nem csak mert önmagában is élvezetes filmjei vannak, hanem azért is, mert képes lenyomni az álszent szupermozi rajongók torkán mindazt a mocskot, amit a 60-as, 70-es években éjszakai vetítésekre számûztek a grindhouse mozikba.
A Kutyaszorítóban mondhatni már-már valóban exploitation, durva karakterekkel, erõszakkal, vérrel, trágár szöveggel, szereplõi mind alvilági söpredékek, a történet pedig egy 70-es évek közepi fos krimiben is elfért volna, amiben olyan sztárok ölik egymást, mint Fred Williamson, Bo Svenson és Richard Roundtree. Viszont hatalmas dumákkal és piszok erõs karakterekkel szórta tele a filmet, ezt valósította meg a Ponyvaregényben is, miközben feltámasztotta halottaiból John Travoltát, az aktuális akciósztár Bruce Willis-t pedig mellékszerepbe számûzte. A Jackie Brown is erre az alapra épült, Pam Grier pedig parádésan visszatért (õ volt Foxy Brown). A Kill Bill-el a kultikus Shaw Brothers filmek elõtt tiszteleg, tipikus szamuráj/kungfu film a 2000-es évekbe átültetve, nem véletlen David Carradine szerepeltetése sem.
És eljött a Grindhouse: a lényeg itt is a B film importálása a multiplexekbe, csak itt ez a cél egészen direkt, bevallottan a szar filmek exhumálása, rehabilitálása volt Tarantino és Rodriguez szándéka. Megjegyzem, ez parádésan sikerült, más kérdés, hogy ami a Ponyvaregény és Kill Bill nézõinek még nem esett le, miszerint végülis egy nagyköltségvetésû B filmet néznek, az a Grindhouse-ra jegyet váltóknak átjött, és sokan közölük nem barátai a szennyfilmeknek. Ugyanezek valószínûleg a Becstelen brygantykat természetesen ugyanúgy imádták már, holott olyan nagyon alapjaiban az sem különbözik.
Rodriguez ebbõl a szempontból örök második maradhat csak, hisz Tarantino már feltámasztotta ezt a zsánert, neki csak annyi volt a dolga, hogy amerikanizálja az El Mariachit, majd jött az Alkonyattól pirkadatig, a Terrorbolygó a Grindhouse-ban, majd az ebbõl önálló filmmé váló Machete. Ez persze ezekbõl a filmek értékébõl nem von le semmit. A Sin City-t én a mai napig nem láttam, de amennyit tudok róla, az alapján tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba.
Informatika és tudomány
