Nem én szabtam át, ezeket a modokat mások csinálták, nyilván igény szerint. :) A pár ütéstől tönkremenő fegyverek rombolják az összes játékban az élményt. Nekem egy olyan közelharci fegyverre volt szükségem, ami nem lángol, nincs körülötte misztikus mérgező köd, nem füstöl, és nincs benne áram, ami ott villog az orromba, nem kétkezes kalapács, és legfőképpen nincs belőle 6 darab, mer úgymond tönkremennek. Azért, mert én egy gyors, háztetőkön ugráló faszi vagyok a játékban, ezért egyetlen normális fegyverem lehet a hátamra kötözve. Ezen kívül egy íjam. Én így harcoltam végig a komplett játékot, ismétlőfegyvert csak akkor használtam, ha elszedtem az ellenségtől, és akkor helyben lelövöldöztem a többit, majd a fegyvert eladtam. Íjban egy dolog zavart, hogy túl könnyen csináltam hozzá vesszőket. Ha nehéz lett volna beszerezni és egyszerre 5-10 darab visszenyerhető vesszővel gazdálkodhattam volna, az lett volna számomra a tökéletes. Egyébként nagyjából így is játszottam, kevés nyílvesszővel, és amit kilőttem azt megpróbáltam visszaszerezni, csak probléma volt, hogy erősen lőtte ki és miután áthatolt a hullán, olyan messzire is repülhetett, hogy nem találtam meg. Na és most képzeld el, hogy a saját szabályaimmal tökéletesen végig tudtam ezt játszani, vagy háromszor minimum. :P
Gregory : A Witcher 3-nál teljesen alap, hogy a játék elején felépítünk magunknak egy witchert, konzolparancs segítségével. :D
De most kipróbálom azt a verziót, hogy egy magas szintű mentéssel kezdek, hogy reményeim szerint a lényeket feltolja a szintnek megfelelő erősségre már az elejétől.