Anno kisgyerekként nekünk is alap volt, hogy a Doom-nál egyből mindenki nyomta az "iddqd, idkfa" kombót, mivel azt sem tudtuk, hogy amire entert ütöttünk a kezdő képernyő után, az a nehézségi szint volt. Azt sem tudtuk pl, hogy van valami sztorija. Floppyn cserélgettük a .arj fájlokat, és sokszor többet kellett fordulni bicajjal a haverhoz, mert csak 1-2 lemezünk volt :-)
Viszont szerintem egyikünk se vitte így végig sosem, mert elveszett az élményfaktor. Játszottunk vele, jött valami más, letöröltük, bicajoztunk, pár hónapra rá visszatettük, és iddqd... azt hittük azt csak vérprofik játszák enélkül.