Az eddigiek alapján az alapjátékra is jellemző óriási kidolgozottságbeli különbségek a 2.0 és a PL esetén is fennállnak. Ez tulajdonképpen minden szinten jelen van, legalábbis az én meglátásom szerint.
- Reed alapvetően jó (eddig), a többi új karakter viszont nekem kissé jellegtelennek tűnik, főleg küllemre, de majd még meglátjuk mi van még hátra, mert hangsúlyozom, hogy (remélhetőleg) még nagyon az elején vagyok a PL résznek (is).
- A plusz járművek / rádióadók egyelőre nekem csak felesleges plusz tartalmat eredményeznek, bár az adók szövegeléseibe nem mélyedtem még el. A zenei tételek egylőre nem kápráztattak el. Nekem továbbra is a Morro Rock ami viszonylag egységesen magas színvonalat nyújt, de ez 400+ óra után már elég uncsi. (Ahogy láttam a rakéta kilövő terület neve is UE vagy mi fene van? :D) (A Refused-Silverhand zenéket és Heave Ho-t már Duke Nukemmel és Cseh Katkával újraénekeltettem a mesterséges intelligencia segítségével - akit érdekel, a Youtube csatornámon tud nevetgélni rajtuk :D)
ERŐSEBB SZPOJLER VESZÉLY
- Az eddig általam elvégzett kb. 3 mellékküldetés amúgy egyáltalán nem volt sablonos, mint ahogy ezt már a W3-ban és az alapjátékban is megszokhattuk. Kellően egyediek, sőt meglepő mélységekkel még talán némi meglepetést is okoztak. Ezek némelyike akár egy külön játékot, vagy filmet is megérne. (Nem vagyok benne biztos, hogy némelyik nem valami filmből vagy játékból lett adaptálva valamilyen szinten)
A kocsiban fekvős csajos - rendőr kimenekítősön pl. szarrá röhögtem magam (...és nem csak én...), mintha egy Tarantino filmet játszottam volna. :D Ebben pl. a gyilok vs nem gyilok játékmód talán egy új ítélet rostát is kapott, nem csak a fizetség és a dícséret/lebaszás mértéke és aránya változik...
Viszont az eddigi 3 alapján talán túl elborultak és véresek. Ami hosszú távon, vagy bizonyos embereknek azért eléggé zavaró is lehet.
A kölyök lefejezése és fellógatása kicsit talán túlzás, azt hitem, hogy lesz lehetőség bemártani Hansen jobbkezét...de lehet, hogy csak én néztem be valami lehetőséget. (Annak viszont örülnék, ha így lenne), ha pl. ha nem szívunk abból a szarból megmenthető a kölyök, de nem bújhatunk Hansen bőrébe, az érdekes lenne, de nem tudom egáltalán a sívás/nem szívás van-e egyáltalán valóban hatással, mert nem volt kedvem visszatölteni és kipróbálni ismát nem szívással.
Ha valaki nem szívott, és úgy más, az meséljen már erről légyszi. :)
ERŐSEBB SZPOJLER VESZÉLY VÉGE (talán)
- A ki-be járkálás hosszú távon elég idegesítő. Az átvizsgáló rendszer sok értelemmel nem bír, inkább idegesítő egy idő után, lévén ha "gáz" van, már a közeledéskor kiderül, nem bent az átvizsgálásnál... Viszont gyalog a kapu nekem nem nyílt, a gyalogos "No Entry" résszel nem volt kedvem kísérletezni, bár a felirat alapján nem arra van, hogy arra sétálgassak, és amúgy sem Londonban vagyunk Idris Elba ellenére sem. :D
A jármű ha kint hagytuk, vagy csak fene tudja merre van, nem mindig jön értünk, de olyan is volt, hogy jármű esetén sem nyílt a kapu, pedig nem volt "gáz" se "harc" se feladat közepén nem voltam vagy ilyesmi... Kénytelen voltam az elég illúzióromboló "tömegközlekedéssel" próbálkozni. :D
- A kapuk környéki "őrzés" egy bizonyos fejlettségi szint felett amúgy önmagában inkább vicces amatőr színtársulat díszlet hangulatot idéző. :D
A "távolságok" szintén. A szövegek és a történetvezetés alapján Mad-Max szerű távolságok helyett a valóság pár utcára korlátozódik, ami néha már már megmosolyogtató. :D
Az elnökkel éjszakára alukálunk egyet - Reed kimenekíti szín (főként ha életben hagyjuk a 2 komát, akkor 3-ad magunkkal) elképesztő amatőr színtársulat szakasz benyomsását kelti, főleg hogy előtte egy kisebb "Gépek lázadása" szerű (Na és persze Menekülés New Yorkból szerű) robotos harcos eseménysoron és hangulatú részen bukdácsoltuk át magunkat. :D Bár egy demens Biden szerű karakterrel ez nagyon mókás játékélmény lenne. :D
- Az animációk, de még a környezet is néha a 90-es éveket idézi, ami értem, hogy a mai retro imádó világba belefér, de nahh... :D Néha viszont épp az ellentétje, egészen meglepően kidolgozott, még akár művészinek is mondhatnám. :D Kijárási tilalom, oké, de a sok csöves (akik a kijárási tailalommal egycsapásra othonra leltek :D), jármű stb. nélküli utcák a 90-es évek Terminator játékait idézték fel bennem, csak azokban a tecnika fejletlensége okán volt sivár a hangulat (túl a Terminator fílingen)
- A fordítás alapvetően jó minőségű, de vannak nagyon zavaró dolgok (A Kutyaverem szón képtelen vagyok túllendülni). A választható válasz lehetőségek néha teljesen más értelmet nyernek kiválasztva, és elhangozva, mint amire gondolna az ember...(szerencsére nagyon nagy mellényúlásokat talán nem lehet csinálni ezekkel)
Így hirtelen ennyi egyelőre, de ezeket kb már az alapjáték esetében is kifejtettem. Azért elvagyok vele, de engem zavarnak a sztori butáskodások meg ilyesmik. Tudom, hogy manapság nem ez a fő irányvonal, és ahhoz képest ez a játék még mindig egészen mély és tagolt tud lenni, de talán épp ezért zavaróbb, amikor jön egy olyan karakter/sztori szál/vagy animáció, amin már a 90-es években is röhögött az ember. :D
Azt is át tudom érezni vagy felfogni, hogy ekkora projekt esetén már nagyon nehéz összehangolni a munkát minden szinten minőségben stb., főleg az idő, a körülmények stb függvényében. Remélem azért nem lesz túl sok gagyi réteg, illetve lesz bőven ami kompenzálja a későbbiekben is, mint eddig.
Másféle pl. hentelősebb játékmóddal lehet ezek a dolgok amúgy kevésbé szembeötlőek.
Van bunyós rész a PL-ben is, úgyhogy egyelőre jónak tűnik ehhez a kézi erő / netrunner fejlesztési vonalam. Így a 6. "érzék" új részt már ki is maxoltam 2 relikvia fejlesztési lehetőséggel, hisz a többi mind erőszakos/fegyveres fejlesztés kivéve az álcát, de az most nem passzol a bunyós/netrunner játékmódomhoz. A püföléssel amúgy túl azon, hogy életben marad mindenki, az utcai hírnév is pikk-pakk 50-re maxolható (vagy már 60 újabban?)
Eddig a kiemelt NPC-k közül még csak elpüfölni sem kellett senkit. Egyedül a nagy robotos résznél kellett egyáltalán fegyvert társítanom a kezeimhez. :D (Ennek ellenére a LELTÁR nézetnél egy bazi nagy mordállyal állok, ami elég mókás amúgy)
A 2 szerencsétlen flótást Reedék (gondolom) kinyírák a kocsi ajándékozás helyett? :D