Pedig én is bill egérrel toltam végig mindhárom játékot és mintha nem egyel játszottunk volna. A harcrendszer meg szerintem a 3. részben is vitte az átlagot. Sőt igazából minden megvolt, blokkolás, kitérés, elugrás, kis ütés, nagy ütés, kombók nem volt az rossz, csak csináltak már olyan játékot amiben volt jobb is, de igazából ezt én másodjára már legkönnyebben toltam végig mert a harc sokszor csak a jó kis történettől elcsalt időnek érződött. Nem azért mert rosszul lett kitalálva, voltak ilyen immunitások, olyanok, egyiket így kellett megkerülni másiknál amazt az olajat használni vagy varázslatot, azzal nem volt gond de egyszerűen a történet jobban magával ragadott mint hogy percekig ugráljak az ellen körül. Tény hogy az irányítás nem a legerősebb része a játéknak, de még lóversenyeknél is ritkán akadtam el bármiben is szóval simán ráérezhető.