"sőt igazából minden megvolt, blokkolás, kitérés, elugrás, kis ütés, nagy ütés, kombók nem volt az rossz"
Ez való igaz, nem is ezzel volt gondom, hanem azzal, hogy nem lehetett tudatosan irányítani. Mondjuk jöttek 4 irányból ellenfelek, aztán random csapkodott az ember, hogy majd csak lesz valami. De valahogy az egész olyan furcsa volt. Már önmagában a lovaglás is lomha volt (nem találok jobb szót), kanyarodni akartam, akkor volt egy kis késés, mire fordult, emiatt sokszor mentem neki fáknak stb. Lehet, hogy inkább a TPS nézettel volt baj, pl. zárt terekben épületeken belül ahol nem volt sok hely, lehetett bénázni még egy szimpla fordulással is, hogy ne akadjak fent minden NPC-ben vagy tárgyban. A kamera meg csak forgott össze-vissza, ezt utálom legjobban a TPS-ben, hogy forog a karakter is, meg forog ettől függetlenül a kamera is, aztán ember legyen a talpán, aki érti, hogy mi is történik a karakterrel.