"Azt hitték az elsõ rész hõsei, hogy megmenekültek. Nem is tévedhettek nagyobbat.
Tartotta magát az ígéretéhez a Deep Silver mögött álló Koch Media, és a mai nap folyamán szépen lerántotta a leplet a Sacred 3-ról, majd a Dead Island: Riptide-ról is, ami a kiadó szerint nem folytatás - annak ellenére sem, hogy kronológiailag 2011 meglepetéssikere után játszódik -, hanem önálló játék.
A négy túlélõ egy hajón hagyta el Banoi elátkozott szigetét, ám ahelyett, hogy az áhított biztonságba vezetett volna útjuk, egyenesen a monszunt kísérõ viharok közepébe tartottak. A lélekvesztõ hamar odavész, így egy közeli szigeten maradnak, ahol egészen véletlenül szintén zombik garázdálkodnak.
Nem éppen díjnyertes történet, de a Dead Islandet nem is ezért szerettük. A kvázi-folytatásban a szûnni nem akaró esõzéseknek és viharoknak hála hatalmas területeket önt el a víz, ezért helyenként más lesz a környezet, mint azt megszoktuk. Amellett, hogy az elõzõ részbõl áthozhatjuk (Ki õrizte meg a mentéseit?) karaktereink statisztikáit, akikhez egy új, rejtélyes képességekkel megáldott szereplõ is csatlakozik.
Újdonságnak számítanak majd az ún. védekezõ missziók, amelyek arról szólnak, hogy az élõhalott hordától kell megvédenünk aktuális menedékünket.