A korábbi korosztályok konzervatívak a vámpíros történetekkel kapcsolatban. A vámpír a gonosz, a rossz, és vért szopik, nem faszt. Na, ha ettõl nagyon eltérünk, és kezdenek érdekes karakterekké vállni, akikkel együtt lehet érezni, az egy kicsit beteges.
Mert ugye a vámpírtörténetek lényege a horror volt, és nem az önmarcangoló lelkizés. Meg vannak alapvetõ szabályok. A vámpírok nem mászkálnak a napon, mert füstté válnak. Egyébként a történet tele van deviáns momentumokkal. A nõ azért szerelmes, mert nem csak leszarják, hanem szarrá is alázzák. Mondjuk ez az életben is elõfordul igen gyakran...
A lényeg, hogy sápadt buzisminkben lelkiznek meg nyavajognak, aminek semmi köze a horrorhoz, és ha a vámpíroknak nincs köze a horrorhoz, akkor értelme sincs sok az egész történetnek.