A római katonai taktika és stratégia a kisebb méretû törzsi sereg lokális hegemonikus törekvéseibõl alakult ki, míg elérte azt a szintet, melynek segítségével masszív seregek mozgatásával egy birodalmat volt képes felépíteni.
Ez a fejlõdés a római politikai törekvések változó trendjeivel, a szociológiai és gazdasági felépítés átalakulásával, valamint a speciális ”római katonai módszerekkel” magyarázható. Ez a módszertani szemlélet magába foglalja az állandósuló és szisztematizálódó hadsereg felállítása felé haladó törekvést, a szomszédos népek hadviselési módszereinek praktikus másolását, adaptációját és alkalmazását, a taktikában és metódusokban való flexibilis gondolkodásmódot, a gyõzelem keresésében mutatott kérlelhetetlen konokságot, valamint az összetartást, amit a hadat viselõ római polgár idealizált képe generált, és ez a római légióban öltött testet. Ezek az erények idõvel elapadtak, de addig is erõs alapot szolgáltattak Róma felemelkedéséhez.
Néhány lényeges fázisként ebben a fejlõdésében, majd a hanyatlásban a következõket említhetjük:
- A hadsereg alapját a törzsi kezdetektõl elsõdlegesen a római polgárokból álló nehézgyalogság adta, és ezt a korai idõktõl fogva falanxszerû elemekkel erõsítették meg
- Növekvõ katonai tapasztalatok, mikor a Római terjeszkedés iránya kilép Itáliából, és Észak-Afrika, Görögország valamint a Közel-Kelet területeire terjed ki
- Folyamatos finomítás, standardizálás, és modernizálás a Gaius Mariushoz köthetõ periódusban, beleértve a polgárság szélesebb körû bázisának beleolvasztását a hadseregbe, és az egyre professzionalizálódó és állandósuló katonai szolgálatot.
- Folyamatos terjeszkedés, mozgékonyság és tapasztalatszerzés a Köztársaság végétõl kezdve a Ceasarok koráig
- Növekvõ barbarializálódás, a nehézgyalogos egységek súlyának csökkenése a lovassággal és a könnyûgyalogsággal szemben
- A Nyugat-Római Birodalom összeomlása, és kicsi, gyenge lokális erõkre való szétdarabolódása