Inkább így:A Kr. e. 2. század végén, Marius egy professzionális katonai hatalommá, a legszegényebb osztályoktól elvonva, alakította át a korábbi rövidéletû légiókat, lehetõvé téve Róma számára, hogy nagyobb hadsereget hozzon létre, és Róma munkanélküli polgárainak munkalehetõséget teremtett. Azonban ez inkább a parancsnokuk felé tette hûségessé a katonákat és nem Róma iránt. Ebben a periódusban, minden Itáliai régió teljes római állampolgárságot kapott, és biztosítottak egy nagyobb alapot a hadseregnek, szegény rómaiakkal pótolva.
A késõi köztársaság és korai császárság Cohort légióit gyakran Marius-i légióknak hívták. A Vercellae-i csata után Kr. e. 101-ben, Marius minden Itáliai katonának római állampolgárságot adományozott. Döntését azzal indokolta a szenátusnak, hogy a csata zajában nem tudja megkülönböztetni, hogy ki római és ki szövetséges. Ez hatásosan kiküszöbölte a szövetséges légiók fogalmát, a továbbiakban minden itáliai légiót, római légiónak tekintettek és a teljes római állampolgárság nyitva állt Itália összes régiója elõtt. Így a 3 különálló típust a nehézgyalogságnál felváltotta egy egyedüli a légionárius állandó típusa, amely a principeseken alapult: a 2 nehéz dárdát pilumnak hívták, a rövid kardot gladiusnak, volt még páncéling, sisak, derékszögû pajzs vagy más néven scutum.
A szövetséges légiók szerepét végsõ soron a szövetséges csapatok kontingensei vették fel, amiket Auxilanak hívtak. Mindegyik légiónak ugyanakkora vagy közel ugyanakkora méretû segédcsapata volt, amelyik tartalmazott speciális egységet, mérnököket és utászokat, tüzéreket és ostrom mesterembereket, szolgálati és segítõ egységeket és az egységeket kiegészítették nem polgárokkal (akiket a leszerelés után római állampolgársággal jutalmaztak. Az Auxiliakat általában teljes egységgé formálták, mint pl.: a könnyû gyalogság, könnyû lovasság vagy a Velitek és a munkások. 10 vagy annál is több lovasított gyalogság felderítõ szakasza is volt, amit Spekulaturesnek hívtak, akik mint kézbesítõk szolgáltak, de akár a katonai hírszerzés korai formája is volt. Ezen reformok közben, a légiók állandó Cohorsokba lettek szervezve, az elsõ idõkben. Az átalakítás elõtt a Cohorsok ideiglenes adminisztratív egységek vagy számos manipulusnak taktikai feladatot szerveztek, sokkal inkább ideiglenesek voltak, mint a korai köztársaság légiói. Most ezek a Cohorsok 6, 10 állandó egységek, 5, 8 centurióból álltak, mindegyiket egy centúrion vezette az optio (segítõ) támogatásával. Az optiok azok a katonák, akik tudnak olvasni és írni. A cohors tette ki a légió alap taktikai egységét. A légió rangidõs centuróját primus pilusnak hívták, a katonai pálya és a lagátus-i tanácsadás néha elõmozdította a magasabb rangot.
Minden légió csomagkísérete 500-550 öszvérbõl állt vagy kb. egy öszvér tartozott 10 légionáriushoz. A csomagkíséret eltartása túl nagy lett, Marius mindegyik embere a saját felszerelését vitte, beleértve a pácélt, fegyvereket és 15 napra elegendõ fejadagot, a teljes rakomány mintegy 50-60 fontot nyomott. Ezt könnyebben tették, mindegyik légionárius a vállán hordta a rakományt. A katonákat Marius-i öszvéreknek hívták, mivel saját maguk hordták a velük járó jelentékeny felszerelést.
Ebben a periódusban a tipikus légió 4000-5000 légionáriusból állt éppúgy, mint nagyszámú táboruk kísérõi, szolgák és rabszolgák. A légiókban 6000-en is harcoltak, számos cohors között felosztva, habár a késõbbi Róma történelmében ez a szám lecsökkent 1000-re, számításba véve a nagyobb mozgékonyságot. A számok így változtak a háborús sérülésektõl függõen a hadjárat közben; Julius Caesar légiói a Gall hadjárata alatt gyakran csak 3500 fõsek voltak.
A taktika kissé különbözött a régebbi idõkétõl, de jórészt javította a katonák szakmai kiképzését. Az Auxilia ismétlõdõ támadási után a közelgõ ellenségre záporoztak a légionáriusok pilái, 30 méter távolságra dobták a római vonalaktól. A pilum fém csúcsa az eltalált ellenség páncéljába hajlott, így a segítségnyújtás hasztalan volt. A pilum egy rafinált hajítófegyver, amelynek 60 cm-es nyársszerû hegye ki volt könnyítve a tövénél, hogy ha a lándzsa a földbe, vagy pajzsba fúródott a nyél elhajlott, és már nem lehetett visszadobni, ha emberbe fúródott a hegye görbült el és nem lehetett kihúzni.
Amikor a csata kezdõdött, a légionáriusokat kiképezték, hogy az ellenség jobb oldalán döfjenek a gladiussal és ne hasítsanak, õket védte az ellenségtõl a nagy pajzs, visszavonulásnál nem nyitottak teret az ellenség csapásának. A légionáriusok céltáblája a védtelen lábak voltak, ezzel megbénították az ellenséget, amíg a csata tartott.
Késõi köztársaság és korai birodalom
A Marius-i reformok után és a késõi köztársaság egész ideje alatt a légiók, jelentõs politikai szerepet játszottak. A Kr. e. 1. században a népvezérek azt mondták, a légiók fenyegetettséget jelentenek. A kormányzók a légióknak nem engedélyezték, hogy elhagyják a provinciákat. Amikor Julius Caesar megtörte ezt a szabályt, elhagyta Galliát és átkelt a Rubicon Itáliába, meggyorsította az alkotmányos krízist. Ez a krízis és a polgárháborúk elhozták a köztársaság végét és a császárság megalapításához, vezettek, Augustus után Kr. e 27-ben.
Politikai és gazdasági indoklás miatt, Augustus csökkentette a közel 50 légió számát 25-re, a Markus Antonius-szal vívott háború után. Az új köztársasági polgárháború közben kialakította a saját légióit és számokkal látta el õket, ahogy õk kívánták. Amikor ezek a háborúk befejezõdtek
A hadsereg modernizálása mellett, szabályozta a katonák fizetését és kijavította a szabálytalanságokat. Ez idõ közben, az volt a fõ esemény, a Gemina légióknál, hogy a 2 légiót egyesítette egy szervezeté.
Ugyan ebben az idõben, nagymértékben növelte a segédcsapatok létszámát, addig a pontig, míg a légionáriusok számával ki nem egyenlítõdött. Õ hozta létre a pretoriánus gárdát is, az állandó hadsereggel együtt, ahol szolgáltak a libertinusok és a felszabadított rabszolgák.