" A Kr. e. 50-es évek elejére tehát a két egykori triumvir viszonya egyre inkább megromlott, Caesar ideje pedig vészesen fogyott, hiszen a Crassus és Pompeius consulsága idején elnyert ötéves galliai impérium a végéhez közeledett. Megbízatása lejártával a hadvezérnek el kellett volna bocsátania seregét, és politikai pozíciója megtartása – például a consuli tisztség megpályázása – érdekében Rómába kellett volna utaznia. Caesar ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy hazatérése óriási kockázatot rejt magában, hiszen senatusbéli ellenségei minden bizonnyal perek tömkelegét zúdították volna a nyakába, nem is beszélve az esetleges gyilkossági kísérletekről.
Gallia meghódítójának lényegében egyetlen „túlélési” lehetősége maradt: a Kr. e. 48-as év consulságának megpályázása oly módon, hogy impériumát 9 hónappal meghosszabbítja, és távollétében jelölteti magát e tisztségre, hiszen így hazatérésekor már immunitást élvezett volna. Céljai eléréséhez Caesarnak Pompeius támogatására is szüksége volt, az egykori szövetséges azonban szembefordult korábbi triumvirtársával, és a senatusszal összefogva seregei elbocsátását és azonnali Rómába utazását követelte.
A hadvezér tehát az Itáliát és Gallia Cisalpinát elválasztó Rubicon folyónál a szó összes értelmében válaszúthoz érkezett: ha engedelmeskedik, befolyását, de akár életét is elveszítheti, ellenkező esetben viszont fegyveresen lép fel az állam megdöntésére. A döntő pillanat Kr. e. 49. január 10-én érkezett el, amikor Julius Caesar az antikvitás történetíróinak tanúsága szerint az „Alea iacta est!”, vagyis „A kocka el van vetve!” felkiáltással úgy döntött, Fortuna és Mars döntésére bízza sorsát.
A hadvezér lépése a senatust és Pompeiust is váratlanul érte, a szélsebesen mozgó Caesar pedig villámgyorsan hatalmába kerítette Rómát, kiűzte a félszigetről egykori szövetségesét – akit állítólag az utolsó pillanatig igyekezett lebeszélni a háborúról –, majd villámgyorsan Hispániában termett, és megsemmisítette riválisa készületlen legióit. Megkezdődött a polgárháború utolsó előtti szakasza, mely során Pompeius sorsa már a Kr. e. 48-as pharszaloszi csata után megpecsételődött, három éven belül pedig az összes ellenfél vereséget szenvedett az állam megszervezésében is jeleskedő Caesar ellen. "