Megmozdult kicsit az állóvíz: Makedónia se szó se beszéd betámadt. Na jó, erős költői túlzás, hogy se szó, se beszéd, ugyanis évek, évtizedek óta fasírtban van a kapcsolatunk, folyamatosan csak fasírozódik. Én igen hevesen zaklattam ügynök akciókkal és apróbb területi behatolásokkal Egyiptomot, abban a reményben, hogy egyszer megunja, és hadat üzen (és ilyenkor a szövetségeseik tapasztalatom szerint nem támogatják őket). Mindeközben Makedóniát, Baktriát, és még akit kellett évente súlyos pénzekkel traktáltam, hogy igyekezzenek szemet hunyni a dolog felett. De hát ki győzi pénzzel, a viszony meg csak romlott... és hát most itt tartunk. Hadat üzent, és szerencsére egyetlen szövetségese sem támogatja, még a kliense sem. Igen meggondolatlan lépés lehetett ez részéről, mert hadserege közel s távol nincs, így igen hamar rátettem a kezem a Balkán és Kis-Ázsia felére. Mert gondolom serege van, ha egyszer a diplomáciai ablak azt mutatja, hogy az ereje nagyobb az enyéménél. Pár év után összeszedte magát, és most váratlanul megjelent három full sereggel a Duna vonalánál, és feltehetően a Balkán felszabadítására igyekszik. Ez már korántsem tetszik annyira, ugyanis a csapataim Asiában vannak lekötve, évek, mire visszaérnek. Felismervén pillanatnyi előnyét, úgy néz ki a békére sem hajlandó. Két lehetőségem van: vagy beajánlom neki a békét súlyos pénzekért (nem tudom, erre egyáltalán hajlandó lenne-e, nem próbáltam), vagy pedig tűröm, hogy feldúlja a frissen megszerzett területeket, és rögtön elindítok három-négy sereget utána. Az utóbbi tűnik reálisabbnak, pláne, hogy pár év kellene még Asia teljes elfoglalására. Ami azért tetszene. Na, alszom erre egyet...