Na, történt egy és más az új kampányomban... Úgy i.e. 160.ra lényegében minden különösebb erőfeszítés nélkül egész Galliát a köztársasághoz csatoltam, az egymással hadakozó, sosem egyesülő, össze nem fogó kis gall törzsek nem jelentettek kihívást. Keleten még fiatal köztársaság koromban pár év alatt enyém lett Illyria, és persze a kötelező Cisalpina. Na, ennek fényében vagy nyugatra, Hispánia felé, vagy keletre folytathattam volna az expanziót. Keleten Athén és Spárta ismét igencsak kinőtték magukat, szövetkezve hármasban Egyiptommal elég kemény tömböt hoztak létre, amit az akkori erőmmel nem éreztem érdemesnek piszkálgatni. Hispániában éppen akkoriban tömörültek egyetlen nagy szövetségi tömbbe a bennszülött törzsek, a nemzetközi diplomáciában páriaként voltak jelen, mindenki utálta őket, vagy háborúban állt velük, ideális préda. Megkezdtem hát a félsziget annektálását.
Nyolc légióm volt, elég fejlettek, jó fegyverzettel és páncélzattal, alaposan kiképzett lovasokkal, elsőrangú lovakkal. Hat légiót indítottam Hispania felé, kettőt otthagytam Galliában, azzal a tervvel, hogy az ugyancsak nemrég kialakult, aprócska, gyöngécske gall szövetség egyetlenegy városát annektáljam (már csak azért is, mert ha rövid úton akartam utaztatni a katonáimat keletről nyugatra, és fordítva, mindig az ő területükön keresztül vezetett az út, és idegesített az állandó figyelmeztetés... :D). Nos, ebből nem lett semmi, mindjárt leírom miért. A hat légió megérkezett Hispániába, három felé osztottam őket, kettő-kettő ment egy-egy város felé. És kellemetlen meglepetésben volt részük... A hispánok seregei, emberalapanyagai olyan harciasak, erősek, hogy csak jelentős erőfeszítések árán tudtam győzelmeket kicsikarni! Két tapasztalt, jól felszerelt légióm csak nagy nehézségek, emberveszteségek árán tudott bevenni egy olyan várost, amelynek egy fullos hispán sereg, plusz elenyésző számú helyőrség volt a védője! Igaz, a spanyolok is képzett, tapasztalt, fejlett fegyverzetű seregekkel operáltak, de ez akkor is durva volt. Játszottam már sokat Total War játékkal, és mondhatom, arányait (tehát a szemben álló feleket, minőséget) tekintve kevés ilyen nehéz háborút vívtam, mint velük.
Ezután már csak hab volt a tortán, hogy a háború közepén kiéleződött a politikai helyzet, a családok egymásnak ugrottak, és kitört a polgárháború (megjegyzem Rome 2-es pályafutásom során először csodálhattam meg az oroszlánt in-game). A hat hispániai légióból öt átpártolt, ebből egy épp egy évvel azelőtt lett tönkreverve a spanyolok által, pár tépett egységből állt. Az én oldalamon maradt egy sereg hispániában, az előbb említett kettő pedig a gall szövetség mellett -- hála istennek még nem kiprovokálva a háborút.
A polgárháború során a szerencse, a lázadó tábornokok ügyetlensége, és a nemzetközi diplomáciai helyzet nekem kedvezett. Először is kimentettem Hispániából az ott lévő fullos seregemet, útközben pedig bedaráltam az előbb említett kis seregcsonkot, így az erők állása: négy fullos sereg neki, három fullos nekem. A tervem az volt, hogy összpontosítom az erőimet valahol Gallia keleti oldalán, mivel nincs kezelhetetlen túlerőben, így, összpontosítva haladok előre, és foglalom vissza nyugat felé menet az elpártolt részeket, figyelve a kedvező csatahelyzetekre. Tegyük hozzá: az elején az én tábornokaim is meg voltak zavarodva, és ketten Galliából Róma felé indultak, hogy visszafoglalják a Várost, csak utána indultak nyugat felé. Közben Itáliában új sereget alkottam, és -- toborzóterületeimet elvesztve, kénytelenségből -- zsoldosseregekkel visszafoglaltam Rómát, és az elpártolt Itáliai területeket. Ezen a fronton a polgárháború végéig zökkenőmentesen zajlottak az események, ugyanakkor mégis itt vesztettem területeket -- mindjárt írom miért.
Az összevont seregeim elindultak nyugat felé, és az ellenséges tábornokok tétlenségét kihasználva foglalták vissza lépésről-lépésre a városokat. Pár év múlva a pártütők magukhoz tértek, és kirajzottak kelet felé... Nem részletezem a hadmozdulatokat, a lényeg, hogy úgy ügyeskedtem (és ügyetlenkedtek ők), hogy mindig sikerült erőfölényben egy-egy légióját elcsípnem. A többi nemzet nem szimpatizált túlságosan a római elnyomást szimbolizáló senatussal, így sorra adták az ajánlatukat a katonai segítséghez kis pénz fejében. Pénzügyileg egész végig nem volt gondom: jól prosperáló tartományok maradtak meg, a hadseregem fele eltűnt, flottám sem maradt, szóval dőlt a lé. Közben Karthagó és Karthago Nova szerencsésen összerúgta a port a hispánokkal, és távol tartották őket az európai hadszíntértől. Az idegen nemzetek segítségének volt negatív oldala is, bizonyos területeket ők foglaltak el a senatustól, ezek végleg elvesztek számomra, egy-kettő igen érzékenyen érintett. Lényegében tizenpár év alatt letudtam a polgárháborút, és beállt a monarchia. Zavaró tényező, hogy úgy néz ki ezentúl is lesznek politikai akciók, ugyanis próbálták már azóta megint megölni az egyik családtagomat. Ez furcsa. A gravitas mindenkinél az egekben van. Mostantól kezdve az új tábornokokat, ha csak tudom, adoptálom.