Sajna az a helyzet, hogy a központi kormányzatok által megrendelt emberes ûrutazások gyakorlatilag zászlókitûzéses PR események voltak. Egyetlen szerencse, hogy azért ki kellett hozzájuk fejleszteni a technológiát, amit a mai napig hasznosítunk. Új ötvözetek, számítástechnika, akármi formájában, vagy most a kis magáncégek által épített ûreszközökként.
Sajna soha nem volt konkrét célja az emberi ûrrepüléseknek, ha a politikusok nem mondták meg, hogy mit és mikorra (a köv Nov7-re, vagy Júli 4-re kell megtenni) akkor ment a tökölõdés. Kennedy is megmondta, hogy a Holdra kell menni, és azt is hogy miért: "Nem azért mert könnyû, hanem mert nehéz!"
Ja az más!
Az utóbbi 10 év nagy eredménye pont ez, hogy ezek a kis vállakozások megerõsödni látszanak (igaz még mindig fõleg állami támogatásból) és az állami szférától is részben független üzleti tevékenységbe kezdtek.
Jelen körülmények között kezd kissé nevetséges lenni az a cirkusz, amit a NASA továbbra is a saját fejlesztésekkel csinál.