Szóval, ezek után ne csodálkozz, ha lehülyéznek. Megdolgoztál érte.
Perpillanat egyedül a kémiai rakéták tudnak akkora tolóerõt produkálni, amely elegendõ a földkörüli pálya eléréséhez. Persze ezt lehet kombinálni hagyományos repülõgéppel is, amikor az elsõ fokozat rakétáját magával a repülõgéppel helyettesítjük. Így, ha mondjuk veszünk egy MIG-31-est, és rápakolunk egy 2-3 tonnás rakétát, fel tudunk juttatni LEO pályára úgy 80-120 kilót.
Voltak tervek ennél sokkal nagyobb kapacitású hordozó-repülõgépekre is, de aztán abbamaradt még a tervezési fázisban az egész.
Más módszerek:
Ûrlift. Arthur C. Clarke ötlete, hogy ha egy nagyobb tömeget helyezünk el geostacionárius pályára, arról kötelet bocsáthatunk le a felszínre. Ezzel aztán egy ûrliftet hozhatunk létre, amellyel embert és felszerelést juttathatunk földkörüli pályára. Ennek az ötletnek a továbbfejlesztése a Clarke-öv, amely tulajdonképp egy, a geostacionárius pályán keringõ egyfajta abroncs, amely ûrliftekkel van a felszínhez horgonyozva.
Magleb-ágyú. Egy olyan kilövõszerkezet, amely mágneses erõvel gyorsítaná fel a felbocsájtandó tömeget egészen a szökési sebesség fölé.
A gond az vele, hogy az elviselhetõ mértékû gyorsulás betartásához, hatalmas méretekkel kell hogy rendelkezzen. Néhányszor tíz kilométeres magasságig kellene felnyúlnia. ez, a mostani építészet szerint kivitelezhetetlen.